Felavatták a Bremas Hungary Kft. gyárát Balassagyarmaton

A Bremas Hungary Kft. gyárát avatták fel Balassagyarmaton hétfőn; az olasz tulajdonú, kapcsolókat előállító, ötmillió eurós beruházást megvalósító cég jelenleg 80 embert foglalkoztat, és a következő két évben 120-ra akarja emelni a dolgozói létszámot.

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolattartásért felelős államtitkára az avatási ünnepségen elmondta: Olaszország Magyarország ötödik legfontosabb gazdasági partnere, a forgalom a magyar külkereskedelem öt százalékát teszi ki, és meghaladja a tízmilliárd eurót. Tizenháromezer magyar munkavállaló dolgozik olasz cégeknél – tette hozzá.

Az államtitkár azt is megfogalmazta, hogy a magyar gazdaság növekvő pályán van, az európai uniós átlagot meghaladó öt százalék fölötti növekedés büszkeségre ad okot. Ehhez szükség volt a kormány intézkedéseire is, mondta, ezek között említve a az adózási szabályok megváltoztatását, a beruházásösztönzési programot vagy a bértárgyalásokat.

Balla Mihály országgyűlési képviselő, Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár, Andrea Mattarelli vezérigazgató, Varga Béla, a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetője és Medvácz Lajos polgármester a gyáravatón (Fotó: MTI/Komka Péter)
Balla Mihály országgyűlési képviselő, Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár, Andrea Mattarelli vezérigazgató, Varga Béla, a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetője és Medvácz Lajos polgármester a gyáravatón (Fotó: MTI/Komka Péter)

Andrea Mattarelli, a kft. ügyvezető igazgatója ismertette: az ipari parkban 2500 négyzetméteres csarnokban végzik a gyártást, és a cég tulajdonában lévő 2,7 hektáros földterületen még egy 1200 négyzetméteres csarnok megépítését tervezik. A Bremas Hungary Kft. négy fő termékcsoportja az egyenáramú, a váltóáramú kapcsolók, a végálláskapcsolók, valamint a reléfoglalatok.

A fém alkatrészeket a gyár veronai testvérgyára állítja elő, a műanyag elemek bérgyártása pedig Romániában történik, utóbbi tevékenységet, ugyanúgy, mint az összeszerelést, Balassagyarmatra telepítik. A termékek 70 százalékát közvetlenül juttatják el nagy európai gyártókhoz, mint a Weidmüller vagy a Schneider Electric.

Dolgozók a Bremas Hungary Kft. balassagyarmati új gyárában (Fotó: MTI/Komka Péter)
Dolgozók a Bremas Hungary Kft. balassagyarmati új gyárában (Fotó: MTI/Komka Péter)

Massimo Rusticom, Olaszország magyarországi nagykövete elmondta, hogy már több mint kétezer olasz cég működik Magyarországon, jelen vannak a szolgáltató szektorban is.

Varga Béla, a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója a beruházás két éve elkezdődött folyamatát felidézve úgy fogalmazott: a Bremas Hungary Kft. kiváló példája annak, hogyan tud együttműködni a munkaügyi hivatal, a megyei önkormányzat, a kormányhivatal, a bank, a befektető és az alapítvány.

Varga Béla, aki egyben a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje Szécsényben, reményét fejezte ki, hogy nemsokára hasonló munkahelyteremtő beruházás valósulhat meg a Balassagyarmathoz közeli Szécsényben is Balla Mihály országgyűlési képviselő és a kormány segítségével – tudósít az MTI.