“Fakanál pályázatot” hirdettek Mátrakeresztesen

Rendhagyó fakanálkészítő versenyt hirdettek Mátrakeresztesen a helyi múzeum megnyitójának apropóján. A pályázat célja, hogy a falubeliek megcsillogtathassák ezen téren is a tehetségüket. A versenyt gyermek (14 éves korig) és felnőtt kategóriákban hirdették meg, három témában lehet pályázni.

Az első a legrégebbi fakanál téma. Ez a családokban meglévő régi fakanalak helyének megismerését célozza, illetve összegyűjteni, hogy milyenek is voltak a régi, eredeti fakanalak Mátrakeresztesen. A megnyitón kiállítást rendeznek ezekből a fakanalakból, majd visszaszolgáltatják azokat jogos tulajdonosainak, hiszen ezek családi ereklyék. Azonban aki fel szeretné ajánlani a múzeum számára, azt is szívesen fogadják.

A mátrakeresztesi fakanálkészítés hagyománya Nógrádikum (Fotó: Nógrádikumok)
A mátrakeresztesi fakanálkészítés hagyománya Nógrádikum (Fotó: Nógrádikumok)

A második téma a legszebb fakanál. Mátrakeresztesen hagyománya van az égetéssel díszített termékeknek, de festett, faragott pályamunkákat is elfogadnak. Az esztétikum a legfontosabb bírálati szempont. A harmadik téma a legérdekesebb fakanál. Itt tág tér nyílik a kreativitásnak. Meglepő, akár humoros kanalakkal is készülhetnek a pályázók.

A beérkezett pályamunkákat a falunapon állítják ki, ezeket háromtagú zsűri fogja elbírálni. A díjazottak értékes ajándékokat kapnak.