Fagylaltozókra, cukrászdákra, falunapokra figyelnek a revizorok

Elsősorban fagylaltozóknál, cukrászdáknál, illetve a hétvégén falunapok, rendezvények, fesztiválok helyszínein vizsgálódnak a revizorok ezen a héten – közölte a NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága.

A revizorok ellenőrzik az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét. Utóbbi körben kiemelten ellenőrzik a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, továbbá a pénztárgép éves felülvizsgálatát.

Hétfőn Szécsényben és környékén, kedden Pásztón és térségében, szerdán Balassagyarmaton és környékén lehet az adóellenőrök jelenlétére kiemelten számítani. Csütörtökön fokozottan figyelnek a revizorok Rétságra és térségére, pénteken Salgótarjánra és a megyeszékhely környékére, míg szombaton újra Szécsényre és a várost övező településekre.

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága ugyanakkor felhívja rá a figyelmet, hogy az adóellenőrök a hét valamennyi napján, az ADÓtraffipaxban megjelölteken túl, a megye egyéb településein is végezhetnek vizsgálatokat.

 

Kiemelt fotónk illusztráció! (Pixabay)