Ezernyolcszáz kamionfordulót helyettesítenek a kőszállító vonatok

Ezernyolcszáz kamion közlekedését váltják ki az elmúlt hetekben a Somoskőújfalu-Hatvan vasútvonalon megszaporodott tehervonatok – közölte 3100.hu megkeresésére a Prvá Slovenská železničná a.s. társaság nemzetközi vasútforgalmi igazgatója.

Ladislav Krajčik ismertette: a Rimaszombat és Fülek közötti husinai kőbányából származó bazalt szállítását vasúttársaságuk saját mozdonyokkal és teherkocsikkal biztosítja Fülekről Somoskőújfalun keresztül Hatvanba. Az alapanyagot a Hatvan és Gödöllő közötti, folyamatban lévő pályafelújításhoz használja fel a megrendelőjük.

A tehervonatok május közepétől közlekednek a vonalon előreláthatólag július második feléig. A magyar szállítmányozási piacon is mintegy 10 éve jelenlévő cég vasútforgalmi igazgatója kiemelte, hogy az ebben az időszakban, heti három alkalommal közlekedő összesen 27 tehervonat 1800 kamion közlekedését váltja ki, a tervek szerint ez idő alatt 45 ezer tonna követ szállítanak le a Hatvan térségében zajló vasúti munkálatokhoz.

Érdeklődésünkre megerősítette azt az érdekességet is, hogy a Fülekről induló vasúti pálya leginkább Sátorosbánya utáni meredeksége miatt több részletben “húzza fel” a kocsikat Somoskőújfalura két mozdony, majd onnan – azokat aztán egybe kapcsolva – már egy szerelvényként közlekednek tovább “lefelé”, Hatvan felé.

 

3100.hu Fotó: Kőszállító tehervonat lép be Magyarország területére Fülek felől; nem messze onnan, ahol a medvét látták