Európai Sporthét után, Világ Gyalogló Nap előtt

 

2016. szeptember 10. és 18. között zajlottak az Európai Sporthéthez kapcsolódó salgótarjáni és városkörnyéki események. Tizenhárom programon mozoghattak az érdeklődők.

 

A túrarepertoárban a hagyományos programokon felül éjszakai- és nordic walking túrákat is meghirdettek a szervezők. A különböző edzések kicsiknek, nagyoknak és időseknek egyaránt szóltak: volt kifejezetten szenior-, funkcionális-, alakformáló-, keringésjavító- és meridián óra is.

A sportprogramokon résztvevők bebarangolták Eresztvény, Somoskő vagy a Szent Imre-hegyen található Kálvária környékét, az edzéseknek a Fitness Le Coin, a József Attila Művelődési Központ és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola tornaterme adott otthont.

Örömteli, hogy a programokon több mint háromszázötvenen vettek részt, akik közül többen nyertek a tombolahúzásokon az Európai Sporthét szlogenjével díszített, #BeActive feliratú pólót – ezzel a Magyar Szabadidősport Szövetség támogatta az eseménysorozatot.

 

 

Európai Sporthét után jön a Világ Gyalogló Nap

A Világ Gyalogló Nap eseményeihez immáron hatodik éve csatlakozik vezetett túrákkal a Tarjáni Szabadidősport Klub irányításával Salgótarján térsége. 2016-ban október 1., 6. és 8. lesznek a programnapok. A lebonyolításban a Novohrad – Nógrád Geopark és a Zöld Út Természetjárók Egyesülete segédkezik – tájékoztatta a 3100.hu-t Félegyházi Éva főszervező.

 

2016. október 1. – Túra a Pécskőre

A október első szombatjára meghirdetett túra útvonala 8,5 kilométer lesz. Az előreláthatólag 3,5 órás, megközelítőleg 320 méter szintkülönbségű körtúra részben jelzett, részben jelzetlen úton halad majd és felfűzi a Pécskő-környéki érdekes helyszíneket. Itt a résztvevők betekintést nyerhetnek a terület egykoron igen mozgalmas földtani- és ipari múltjába. A Novohrad – Nógrád Geopark által kihelyezett ismertető táblák megkönnyítik az ismeretszerzést és az aktív kikapcsolódást, a programon Prakfalvi Péter geológus vezeti majd a túrázókat. Találkozó a Fő téren, 2016. október 1-én, 10 órakor.

 

2016. október 06. – Nyugdíjasok Világ Gyalogló Napja

A Magyar Szabadidősport Szövetség tizennyolc éve szervezi meg október hónapban a Világ Gyalogló Napot. Idén a Nyugdíjas Klubok és az Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége is csatlakozott a programhoz – Salgótarjánban egy rövid körtúrát lehet majd megtenni a Tatár–árok környékén. A táv mintegy 4 kilométer lesz, a túrához bárki csatlakozhat. Találkozó 2016. október 6-án, csütörtökön 10 órakor, a Camping-telepi autóbusz-végállomáson. A túravezető Félegyházi Éva lesz.

 

2016. október 08. – Túrák Eresztvényből

Eresztvényből indulva idén két túrát kínálnak a természet kedvelőinek. A rövidebbet az Eresztvény – Petőfi-sétány – Somoskő – Macskalyuki-bányák – tanösvény – Somoskő – Eresztvény útvonalon vezeti majd Félegyházi Éva. A bő nyolc kilométeres túrán való részvételhez személyi igazolvány is szükséges a határátlépés miatt.

A hosszabbik távon az Eresztvény – Petőfi-sétány – Losonczy Anna-forrás – Kőtár – Medves-fennsík – Herceg-kő – Lőrinc-oldal – Ickós-kút – Gyökeres – Közép-bánya-tó – Nagy-bánya – Zoltán-ösvény – Eresztvény útvonalon lehet majd túrázni. A 12 kilométeres, 300 méter szintkülönbségű útvonalon Vincze Gábor vezeti majd a résztvevőket.

Mindkét túra a Novohrad – Nógrád Geopark eresztvényi központjától indul majd, 2016. október 8-án, 10 órakor. Az előző évekhez hasonlóan mindenki kap kitűzőt és kisorsolnak majd ajándék pólókat is, a túrák után pedig ezúttal is nyársalással lehet pótolni a kalóriákat. Fontos a megfelelő sportfelszerelés, így például a sportcipő vagy bakancs viselete és az időjárásnak megfelelő öltözet!

 

Fotók forrása: Tarjáni Szabadidősport Klub | Facebook