Érkeznek a maszkok a salgótarjáni önkormányzathoz, további intézkedéseket kér a közgyűlés kormánypárti frakciója

Az önkormányzat folyamatosan vonja be az ellátórendszerébe az időseket és a rászorulókat, az Egészségügyi-Szociális Központ ellátotti létszáma már többszöröse a járvány előttinek – közölte Salgótarján polgármestere. Fekete Zsolt tájékoztatása szerint az időseknek elsősorban a bevásárlásban kell segítséget nyújtani, de lehetőség van rendszeres ebéd kihordásra is.

A járvány következtében bér és fizetés nélkül maradt, rászoruló családok felderítését is végzik a szociális központ további szervezetek közreműködésével. Ezen családokat folyamatosan tartós élelmiszerrel fogják segíteni – ismertette Fekete Zsolt, hangsúlyozva, hogy a ténylegesen rászorulók kapnak majd segítséget.

Igazolt új koronavírus-fertőzöttek száma megyénként, 2020. április 8-án (Forrás: koronavirus.gov.hu)
Igazolt új koronavírus-fertőzöttek száma megyénként, 2020. április 8-án (Forrás: koronavirus.gov.hu)

A polgármester arra is kitért, több tízezer sebészi maszkot rendelt az önkormányzat, de ezek bejutása az országba, illetve a megrendelőhöz a kérdéses volt. Emiatt időközben megrendeltek tízezer mosható, fertőtleníthető szájmaszkot is egy salgótarjáni varrodától. Az első szállítmányból a háziorvosok, a fogorvosok, az asszisztensek, a szociális munkások, valamint az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök, polgárőrök, a biztonsági szolgálat és a közterület-felügyelők kaptak.

A sebészi maszkok szerdán érkeznek meg az önkormányzathoz,

Fekete Zsolt tájékoztatása szerint “a salgótarjániaknak és a salgótarjániak védelméért dolgozóknak adják a salgótarjáni adófizetők pénzén vásárolt maszkokat, nem pedig Macedóniának“. A maszkokat védőfelszerelésben fogják becsomagolni, a lakossághoz pedig a posta juttatja majd el ezeket, várhatóan a következő héten.

A szerda reggeli adatok szerint Magyarországon 895 igazolt új koronavírussal fertőzött beteg van, 50 ember elhunyt, 94 pedig már felgyógyult a betegségből. Hatósági házi karantént 15 ezer 481 esetben rendeltek el, akkreditált laboratóriumban 25 ezer 748 mintavétel történt. A kormány a hiteles tájékoztatás érdekében működteti a www.koronavirus.gov.hu oldalt. Itt a legfrissebb hírek, adatok mellett számos gyakorlati tudnivalót is közzétesznek, illetve megtalálhatóak a felületen az információs telefonvonalak számai, továbbá a tájékoztató központ e-mail elérhetősége is.

Fekete Zsolt kedd esti tájékoztatása szerint tegnap egy újabb salgótarjáni koronavírus-fertőzöttről kapott hivatalos értesítést. A polgármesterhez eljutott információk szerint az első salgótarjáni érintett legutóbbi tesztje már negatív lett, azaz gyógyult, várhatóan a napokban hazaengedik a balassagyarmati kórházból.

 

Második javaslatcsomagját ismertette a salgótarjáni kormánypárti frakció

A salgótarjáni Fidesz-KDNP frakció közleményben ismertette hétfőn második javaslatcsomagjukat. A 3100.hu-hoz is eljuttatott lajstrom szerint a frakció a továbbiakban is kéri az alapellátáshoz tartozó egészségügyi dolgozók valamint a szociális ellátásban a veszélyhelyzet alatt is dolgozó önkormányzati alkalmazottak ellátását megfelelő védőfelszereléssel – ez részint már megvalósult.

A szintén elindult közterületi fertőtlenítés intenzitásának növelését, a járvánnyal kapcsolatos adományozás és a védekezésre fordított összegek nyilvánosságra hozatalát is kívánatosnak tartják a salgótarjáni közgyűlés kormánypárti tagjai, akik azt is kérik a polgármestertől, tegye közzé, hogy a gépjárműadó kapcsán Salgótarján mekkora összeggel támogatja a járványvédelmi kiadásokra létrejött országos pénzügyi alapot.

A megyeszékhelyi Fidesz-KDNP frakció helyi gazdaságélénkítő intézkedéseket is kívánatosnak látna. Ennek részeként

a néhány évvel ezelőtt megemelt építményadó eredeti szintre csökkentését kérik,

ahogyan azt is, hogy az idei évre tervezett hiteleket ne vegye fel az önkormányzat.