Eresztvényben tartották az idei magyar-szlovák természetismereti vetélkedőt

3100.hu Fotó: Előtérben az almágyi győztes csapat diákjai, háttérben Kovács Eszter (felkészítő tanár), Balázs Csaba (a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet munkatársa), Judik Béla (a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrádi Tájegységvezetője) és Papácová Lenka (a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet munkatársa)

Ma rendezték meg a hagyományos magyar-szlovák természetismereti vetélkedőt. A határ két oldalának iskolásai a kilencvenes évektől kezdődően minden évben összegyűlnek a verseny alkalmából, a helyszínt felváltva adják a térség magyar és szlovák területei.

A Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet vezetése az idei évben a Novohrad – Nógrád Geopark Oktató Kutató és Irányító Központját választotta helyszínül, de az igen kellemes időjárásnak köszönhetően a feladatokat megelőző előadásokat a természetben hallgathatta meg a közel száz résztvevő diák a természetvédelmi szakemberektől. Eresztvényben a Szénbányászati Emléktárónál a földtani- és geológiai értékekről, a Várberek-patak völgyében (ismertebb nevén a Mesevölgyben) a védett növényekről és –társulásokról, míg a Madárparkban az állatvilág értékeiről hallhattak információkat a háromfős csapatok.

Ezt követően a Novohrad – Nógrád Geopark eresztvényi központjában a feladatok megoldásával folytatódott a program, melyhez egyaránt szükségeltetett az előzetes felkészülés során már megszerzett tudás, továbbá a helyszínen hallott információk rendszerezése. A versenynek egyaránt része volt a papír alapú feladatsorok sikeres kitöltése vagy éppen a fásszárú növények felismerése is.

A vetélkedőt az Almágyi Alapiskola nyerte (Szilágyi Brigitta, Tóth Alexandra, Sesták Zsolt) a Bolyai János Gimnázium 5-ös (Oláh Orsolya, Kádárkuti Soma Zsolt, Csapó Sándor) és a Kodály Zoltán Általános Iskola 1-es (Abuczki Léna, Pasztuhov Panna, Pintér András) csapatai előtt. A legjobb szlovák és legjobb magyar csapat tanulói egy-egy jutalomkiránduláson vehetnek majd részt a szomszéd ország területén.

A résztvevő csapatok magyar oldalról a Salgótarjáni Általános Iskola Kodály Zoltán Tagiskolája, Beszterce-lakótelepi Tagiskolája és Dornyay Béla Tagiskolája, az Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola, a Bolyai János Gimnázium, a karancslapujtői Mocsáry Antal Körzeti Általános Iskola, az Etesi Általános Iskola, a somoskőújfalui Dr. Krepuska Géza Általános Iskola, a karancssági I. István Általános Iskola, a Ságújfalui Általános Iskola, míg szlovák oldalról az Almágyi Alapiskola, a Ragyolci Alapiskola, továbbá a füleki II. Koháry István Alapiskola és a Mocsáry Lajos Alapiskola tanulói közül kerültek ki – esetenként egy-egy intézmény több csapatot is nevezett.

A szomszédos Karancs-Medves és Cseres-hegység Tájvédelmi Körzetek évtizedekre visszanyúló jó emberi és szakmai kapcsolatokat ápolnak, melynek egyik ékes példája ezen évről-évre megrendezésre kerülő vetélkedő, de számtalan közös projektet is megvalósítottak már. 2007-ben, a határmenti természetvédelmi területek közül az elsők között adták ki azt a közös monográfiát, melyből a Nógrád és Gömör határán lévő vidék földtani felépítését, páratlan felszínalaktani képződményeit, gazdag növény- és állatvilágát, továbbá a területen élő népek néprajzi és régészeti hagyatékát, valamint ezen örökség megőrzését célzó természetvédelmi munkát lehet megismerni. A Karancs-Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet – Nógrád és Gömör határán c. monográfia 382 oldalon, 32 oldalnyi színes melléklettel, 4 színes térképmelléklettel mutatja be a határon átnyúló természeti környezetet.

3100.hu Fotó: Előtérben az almágyi győztes csapat diákjai, háttérben Kovács Eszter (felkészítő tanár), Balázs Csaba (a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet munkatársa), Judik Béla (a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrádi Tájegységvezetője) és Papácová Lenka (a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet munkatársa)