Eresztvényben is muzsikál majd az erdő

Július 2-án Salgótarján-Eresztvényben valósul meg a Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok egyik rendezvénynapja, amelyen többek között erdei koncertek, ismeretterjesztő előadás és szakvezetéses erdei séta várja az érdeklődőket.

A programokat interaktív bemutató, bábelőadás, kézműves foglalkozások és helyi ételek kóstolója is színesíti a Novohrad – Nógrád Geopark területén. A rendezvény célja, hogy lehetőséget kínáljon a szabadidő aktív eltöltésére, valamint a környezettudatos életvitel irányába mozdítsa a résztvevőket az erdő és a zene erejével – közölte a Muzsikál az Erdő Alapítvány az MTI-vel.

A Muzsikál az erdő rendezvénysorozat megvalósítására Salgótarján térségében háromoldalú együttműködési megállapodást írt alá Czékmánné Kelecsény Ágnes, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Nógrád megyei Szervezetének elnöke, Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke és Dániel Zoltán, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere.

 

Forrás: MTI / Kiemelt fotó: Az Eresztvényi Esték programsorozatában korábban is élvezhettek már különböző koncerteket az érdeklődők (Fotó: Novohrad-Nógrád Geopark Eresztvényi Látogatóközpont | Facebook)