Előzetes letartóztatásban a csecsemőgyilkossággal gyanúsított nő

 

Ma délelőtt előzetes letartóztatásba került az a 27 éves mihálygergei nő, akit azzal gyanúsítanak, hogy körülbelül egy hete, közvetlenül a szülés után megölte kislányát.

 

A Salgótarjáni Járásbíróság a nő vallomásából idézve közleményében úgy fogalmaz: a holttestet előbb megpróbálta elégetni, elásni, végül egy kartondobozba rejtette. Mint arról korábban beszámoltunk: a nő néhány nappal ezelőtt kórházba került, itt észlelték, hogy egy-két nappal korábban szült. Ezt azonban tagadta, csecsemő nem volt vele, ezért a kórházból értesítették a rendőrséget.

 

Előzetesben

A 27 éves mihálygergei nő a megalapozott gyanú szerint megölte újszölött gyermekét.

 

A Salgótarjáni Járásbíróság – egyezően a Nógrád Megyei Főügyészség álláspontjával – úgy ítélte meg: ahhoz, hogy a gyanúsított jelen legyen az eljárási cselekményeknél, feltétlenül szükség van az előzetes letartóztatásra. A bűncselekményért ugyanis 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, így fokozottan fennáll a szökés veszélye.

A végzés ellen a nő és a védője is fellebbezett, enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásáért – tudtuk meg a Salgótarjáni Járásbíróságtól.

 

Kiemelt fotó forrása: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság