Elismerték a legeredményesebb salgótarjáni sportolókat és csapatot

A múlt hétvégén immáron 24. alkalommal díjazta Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a megyeszékhely legeredményesebb sportolóit és edzőiket. A díjátadó ünnepélyt a Városi Bálon rendezték.

A beérkezett javaslatok alapján a 2019-es év legjobbjairól a kijelölt bizottság tagjai javaslata alapján a polgármester döntött, a csapatsportágaknál a 2018/19-es szezonban elért eredményeket figyelembe véve.

 

Ifjúságiak

A lányoknál Mag Viktória, a Dornyay SE atlétikában is kiemelkedő eredményeket elérő tájfutója lett a díjazott. Eredményeinek lajstromában tájékozódási futó ifjúsági Európa-bajnoki bronzérem, továbbá négy országos bajnoki cím, míg atlétikában az ifjúsági fedett pályás országos bajnokságon, 3 ezer méteren elért aranyérem említhető.

A fiúknál Oláh Géza ökölvívót választották a legeredményesebb salgótarjáni sportolónak. Botos Tibor tanítványa az utánpótlás magyar kupa és országos bajnokság megnyerése mellett bronzéremmel térhetett haza a serdülő Európa-bajnokságról.

 

Felnőttek

A felnőtt női kategória díjazottja junior kora ellenére a felnőttek világbajnokságán, Európa-bajnokságán és a hazai versenyeken is kiemelkedő eredményeket ért el 2019-ben. Barta Luca öttusázó többek között világbajnoki váltó ezüstéremmel, Európa-bajnoki váltó bronzéremmel, junior öttusa világbajnokságon egyéni bronzéremmel, junior országos bajnoki címmel zárta a tavalyi esztendőt. A Kadlót Zoltán és Serfőző Sándor edzők által segített Barta Luca kétségtelenül Salgótarján egyik legígéretesebb fiatal sportolója.

Barta Luca öttusázót választották Salgótarján legeredményesebb felnőtt nő sportolójának a 2019-es eredmények alapján (Fotó és további képek: Kelet-Nógrád közéleti magazin | Facebook)
Barta Luca öttusázót választották Salgótarján legeredményesebb felnőtt nő sportolójának a 2019-es eredmények alapján (Fotó és további képek: Kelet-Nógrád közéleti magazin | Facebook)
A férfiaknál Gösswein Csaba, a Dornyay SE középtávon országos bajnoki címet szerző tájfutója lett Salgótarján legeredményesebb sportolója a 2019-es eredmények alapján. A tájfutó a válogatott tagjaként részt vett a norvégiai világbajnokságon, ahol bár a középtávú versenyen kiváló eredménnyel bejutott a döntőbe, ott sérülés miatt feladni kényszerült a versenyt. Gösswein Csaba edzői Sramkó Tibor és Tóth Korinna.

 

Csapat, szponzori és különdíjak

A 2018/2019-es szezon legeredményesebb salgótarjáni csapatnak járó díjat a Salgótarjáni KSE felnőtt férfi kosárlabda csapata nyerte el. A salgótarjáni kosárlabdázók az NB I/B zöld csoportos bajnokságban második helyen végezve feljutottak az NB I/B piros csoportjába, ami a hazai második vonalnak tekinthető. A mostani bajnokság alapszakasza már a háromnegyedénél jár, a SKSE pedig közvetlen az élmezőny mögött helyezkedik el a tabellán, vezetőedzőként Szabó Zoltán irányítja a csapatot.

Az év szponzora díjat Salgótarján kosárlabdázóinak, valamint a város sportrendezvényeinek egyik kiemelkedő támogatója, az Unió Coop Zrt. kapta. A miskolci székhelyű, több mint 1700 munkavállalót foglalkoztató társaság 130 üzletet üzemeltet. A nógrádi piacra a Salgó Center Coop Zrt. üzleteinek megvásárlásával 2013-ban léptek be, majd a korábbi CBA-tag Palóc Nagykereskedelmi Kft. boltjainak 2018-as megvásárlásával erősítették tovább térségi jelenlétüket. A társaság társadalmi szerepvállalása a helyi és regionális kulturális rendezvények támogatásában, a COOP segély Alapítványban való részvételben, továbbá számos sportág szponzorálásban megnyilvánul. A díjat Knapiczius Attiláné, a Nógrád megyei boltok csoportvezetője vette át.

Az önkormányzat különdíjak adományozásáról is dönthet, ebből ezúttal kettőt osztottak ki. Különdíjban részesült Goldmann Júlia tájékozódási futó, aki egyéniben a normál távú, csapatban pedig a pontbegyűjtő országos bajnokságot nyerte meg. Tagja volt továbbá a norvégiai világbajnokságon váltóban 23. helyezést elérő magyar válogatottnak, egyéniben pedig – normál távon – 57. helyezést ért el. Goldmann Júlia edzői Sramkó Tibor és Goldmann Róbert.

Szintén különdíjat vehetett át a Salgótarjáni Strandépítők KC U15-ös fiú kézilabdacsapata. A Szabó Attila vezette fiatalok a 2018/2019-as Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntőben a SÁI Beszterce-lakótelepi Tagiskola égisze alatt első és második helyezéseket értek el. A csapat emellett az U15-ös korosztály első osztályú országos bajnokságban az ötödik helyezést érte el.

A díjakat Fekete Zsolt polgármester, továbbá Dániel Zoltán, Huszár Máté és Pataki Csaba alpolgármesterek adták át, a bált Dániel Zoltán nyitotta meg a nemrégiben tragikus körülmények között elhunyt Kobe Bryant gondolatait idézve. A városvezetés a Salgótarjáni KSE csapatával közösen köszöntötte a 75 éves Básti Istvánt, ajándékukat az ünnepelt fia, Básti Attila vette át. A Városi Bál kezdetén Oláh Gergő énekelt, a nyitótáncot a Medalion és a Savaria Táncsport Egyesületek táncosai mutatták be, az este és az éjszaka során pedig a Mr. Sam Band, valamint Csepregi Éva, a Neoton Família sztárja gondoskodott a kiváló hangulatról.

 

Kiemelt fotó: A díjazottak csoportképe (Fotó és további képek: Kelet-Nógrád közéleti magazin | Facebook)