Elhunyt Gabora Károly, a salgótarjáni zenés-éttermi kultúra egy, talán soha vissza nem térő korszakának ikonikus alakja

Gabora Károly mintegy negyed évszázadon keresztül muzsikált előbb a Salgó Étteremben, majd a Karancs Szállóban, egészen annak 1990-es privatizálásáig, amikor az új tulajdonos üzleti koncepciójából (és étterméből) többekkel együtt kikerült a Salgótarjánnak és Nógrád megyének megannyi sikert hozó zenekarával. 1991-től aztán mint szabadfoglalkozású zenész, a megmaradt tagokat maga mellett tudva, hosszabb-rövidebb szerződésekkel hazai vendéglátóhelyeken muzsikált, valamint a Nemzetközi Koncert Iroda delegálásával (mint első Nógrád megyei zenekar), eljutottak Németországba, Moldáviába, Finnországba, Oroszországba, de bejárták Szlovákia és Ausztria több városát, koncerteztek Lengyelországban és Svájc nagyvárosaiban, gyakran a televízió kameráitól kísérve, mindig óriási sikert aratva.

Gabora Károly 1949. augusztus 16-án született Salgótarjánban. Hamar fény derült örökölt tehetségére, zenéhez vonzódására: három évesen kezdett hegedülni, négy évesen már egy “csokorra” való magyar nótát ismert. Az általános iskolával párhuzamosan, hat évesen kezdte el a zenetanulást az akkor indult Salgótarjáni Zeneiskolában.

Innentől állandó szereplője volt iskolai ünnepélyeknek, rendezvényeknek, de az ifjú prímáspalánta édesapja Gabora (Bildács) Jancsi zenekarával a városi rendezvényeken megjelenteket is magával tudta ragadni muzsikájával. Sokat tanult az országosan ismert ózdi Ökrös Géza prímás-pedagógustól, Salgótarjánban pedig a város történetének egyik legkiválóbb prímása, Botos Bandi vette szárnyai alá az ekkor már tizenöt éves fiatal tehetséget. Zenekarában ekkor mint “tanuló-hegedűs” muzsikált esténként a Salgó Étterem vendégeinek.

1967-ben váltás történt a Karancs Szálló zenekarának élén, az addig a Hungar Hotels budapesti központjából ide közvetített prímások helyére Bandi bácsit kérték fel zenekarvezetőnek, aki a Salgó Éttermet felcserélve vállalta az együttműködést a magával hozott zenekari tagokkal. Gabora Károly ekkor továbbra is a Salgóban szórakoztatta az oda betérőket, a Markovics (Kucka) Vili bácsi vezette zenekarban.

Miután nem sokkal később a Salgóban megszűnt a cigányzene szolgáltatás, az állandó zenészeket más üzletekbe helyezték, a tanulók szabadon választhattak. Ő a Karancs Szálló éttermét és a mesterének tartott Bandi bácsit választotta, aki ismét örömmel fogadta. Sajnos csak rövid ideig örülhettek egymásnak, mert a megye legnépszerűbb prímása, az országosan ismert Botos András 1968. november. 5-én fiatalon, 41 éves korában elhunyt. A másik példaképe a két évvel idősebb, 1993-ban elhunyt édestestvére Gabora (Jozsó) József volt.

A zenekart Gabora Károly “vette át”, a nagyhírű prímás után két éven keresztül az ő neve jelentette a Karancs Étteremben szórakozni vágyóknak a vacsorához “kínált” szép nótákat, gyönyörű dallamokat, ezzel együtt a magasszínvonalú zeneszolgáltatást. A Karancsban tanulóból lett prímás, engedve a csábításnak, 1970-től a Vendéglátó Vállalat hívására a Salgó Étteremben új zenekarral folytatta sikeres pályafutását.

1971-ben kapta meg katonai behívóját, az 1973-as leszereléskor viszont már “nem találta” a Salgóban hagyott zenekart, így örömmel fogadta a személyes megkeresést Gecse István, az akkori Karancs Szálló igazgatója részéről. Ide tért vissza és maradt is itt, neve tizenhét éven át elválaszthatatlan volt a Karancs Szállótól.

Nagyon elegánsan, sötétkék öltönyben, nyakkendőben lépett ki a konyhai csapóajtón, amikor az egyik asztaltól magához intette és hellyel kínálta őt egy magányosan ülő vendég. Megkérte Gabora Karcsit tartson vele, mert nem szeret egyedül asztalnál ülni, pláne nem vacsorázni. Már alig volt valami a tányérokon, amikor a vendég nótát kért. Bandi bácsi illedelmesen köszöntötte mindkettőjüket és nóta közben oda súgta kollégájának: Csucso úr, most már mehetne muzsikálni! (A „csucsozik” azt jelenti: sokat beszél, keveset mond.) Ennek hallatán a fiatal prímás nehezen visszafolytott nevetéssel, arcát eltakarva állt fel az asztaltól és indult el a dobogó felé. A vendég ekkor csodálkozott igazán, amikor vacsorapartnere, a zenekar előtt felvette a hegedűt, és elkezdett játszani. Mint kiderült, az úr a szálloda igazgatóját vélte felfedezni a jól öltözött zenész személyében. Valószínű, hogy a vacsorameghívás is az “igazgató úrnak” szólt (volna).

1974-ben az a megtiszteltetés érte, hogy őt kérték fel a budapesti Royal Szállodában megrendezett, reggelig tartó Prímás Bálon a televízióból, rádióból ismert, világot járt nagyhírű kollégák és vendégeik szórakoztatására. A program az akkori budapesti bálok sorában az egyik legrangosabb, legszínvonalasabb társasági eseménynek számított. Ekkor vált – nemcsak a szakmában – országosan is ismertté a salgótarjáni Karancs Szálló „Prímások Prímása”, aki budapesti és vidéki neves szállodák megkeresését, csábító ajánlatait utasította vissza, és maradt hűséges addigi munkahelyéhez, a Karancs Szállóhoz, egyben szeretett városához, Salgótarjánhoz.

A város egykor ünnepelt prímása 2011-ben vonult nyugdíjba. Szabadidejét elsősorban a könyveknek szentelte, de ha alkalomadtán kezébe vette hegedűjét, ujjai alatt született még egy-egy új nóta is. A város utolsó országosan ismert prímása hétfőn, a salgótarjáni kórházban hunyt el. Gabora Károly 70 éves volt.

 

A visszaemlékezés összeállításához nyújtott segítségét köszönjük az elhunyt öccsének, Gabora Attila mesterpincérnek. / Kiemelt fotó: Gabora Károly 2004-ben, egy újévi eseményen, a tűzhelygyári étteremben (Archív fotó: Homoga József)