Elfogták a balassagyarmati gyilkosság gyanúsítottját

Egy 39 éves budapesti férfit vettek őrizetbe a nyomozók – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség még szerdán délelőtt közölte, hogy halált okozó testi sértés ügyében indítottak nyomozást. Tegnap reggel ugyanis az Országos Mentőszolgálat egyik munkatársa bejelentést tett arról, hogy egy balassagyarmati ingatlanban egy férfit próbáltak újraéleszteni, aki a gondos orvosi segítség ellenére elhunyt. A rendőrök a helyszíni szemle során az idegenkezűséget nem tudták kizárni, ezért nyomozást indítottak.

A rendőrök aztán a bejelentést követő egy órán belül beazonosították és Balassagyarmat belterületén elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 39 éves V. Norbertet.

A megalapozott gyanú szerint férfi a szerdára virradó éjszaka szóváltást és dulakodást követően bántalmazta ismerősét, majd a magatehetetlenül fekvő sértett nyakláncát elvette. A sértett a bántalmazás következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy később a helyszínen életét vesztette.


A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és indítványozzák letartóztatását is – tudtuk meg a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

 

(Fotók: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság)