Elbontotta a December 8. térről választási kampánytábláját az MSZP

 

Az elmúlt napokban városszerte megjelentek az MSZP, a DK, a Tarjáni Városlakó Egyesület és az Európai Baloldal által támogatott Fekete Zsolt polgármesterjelölt nagyméretű, fémszerkezetre helyezett kampánytáblájái. Ezek közül az egyik a December 8. tér sarkára, a 131 áldozatot követelő 1956-os sortűz áldozatainak emlékművéhez vezető gyalogút mellé került.

 

Az Európai Baloldali Párt nemzetközi szervezetének jelképe az a balra mutató stilizált vörös csillag sziluett, amelynek alapját korábban a magyarországi Európai Baloldal párt (akkor még Munkáspárt 2006 név alatt) is átvette. Mivel Fekete Zsolt polgármesterjelöltet támogató pártról van szó, ez a logó is felkerült erre a táblára.

 

A helyi Fidesz már kedden hangot adott felháborodásának. Közösségi oldalukon azon véleményüknek adtak hangot, hogy a forradalom leverését követő legvéresebb sortűz a város történetének legtragikusabb és legsötétebb napja.

Ennek a napnak és az áldozatoknak az emlékét gyalázták meg a szocialisták cselekedetükkel

– írták.

 

 

Tegnap aztán a délelőtti órákban egy flash mob akció eredményeképpen károkozás nélkül, fekete fóliával takarták le a táblát a Fideszesek, majd a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) megyei vezetőségével együtt emlékeztek meg az áldozatokról, gyújtották meg az emlékezés mécseseit.

Nem sokkal ezt követően az MSZP eltávolíttatta a táblát a térről. A Salgótarjáni Baloldal közösségi oldalán kért elnézést azoktól a salgótarjániaktól, akiket sértett a térre kihelyezett táblájukon szereplő Európai Baloldal logója. Hozzátették:

Természetesen nem ez volt a célunk. A táblát levettük a térről.

 

 

Bejegyzésünkben felhasznált fotók forrása: Fidesz Kelet-Nógrád | Facebook