Egy nógrádi halt bele eddig a koronavírus-fertőzésbe

Az aktív fertőzöttek száma napról napra csökken, de a vírus még “közöttünk van” – hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília kérdésre válaszolva közölte, hogy bár az aktív esetek száma csökken, a járvány még nem ért véget, mert két összefüggő eset is járványnak tekinthető. A héten több megyespecifikus adatot is közölt a koronavirus.gov.hu, ezeket foglaltuk össze, természetesen Nógrád megyére fókuszálva.

A szerdai adatok szerint Budapesten 328, vidéken 223 beteg hunyt el a koronavírus-járvány következtében. Nógrád megyében egy ember halt meg a vírus miatt, ahogyan Somogyban is; nem történt a vírus miatti halálozás Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyében.

 

Jelenleg már több mint kétszer annyian gyógyultak meg a koronavírus-fertőzésből, mint ahány aktív fertőzött van. Az összesen 52 igazoltan koronavírus-fertőzött nógrádi közül a keddi adatok szerint 25 az aktív fertőzöttek száma. Ez az érték viszonylag magas, Budapest és további négy megye után következik.

Komárom-Esztergomban, Fejérben és Budapesten 2-4 ezer lakosra jut egy aktív fertőzött, lakosságarányosan ezen területeken, illetve Nógrádban van jelen a vírus. Megyénk minden 7500 lakójára jut jelenleg egy aktív fertőzött. Négy olyan terület van, ahol nincs egyetlen aktív fertőzött sem.

 

Nógrád megyében jelenleg elsősorban Buják településhez kötődően emelkedett meg a fertőzöttek száma, erről már korábban írtunk. Borbély Gábor, Buják polgármesterének elmúlt hetekben kiadott közleményei alapján a községben a múlt hét végéig összesen 19 főnél igazolták a tesztek a koronavírus jelenlétét és összesen közel száz embert érintett (és részint érint még mindig) járványügyi megfigyelés korábbi külföldi tartózkodás, vagy igazoltan koronavírussal fertőzött személlyel történt közvetlen kapcsolat miatt. A Nógrád megyei fertőzöttek száma vasárnap óta nem emelkedett, az adatok alapján úgy tűnik továbbá, hogy a jelenleg aktív fertőzöttek meghatározó arányban bujákiak.

A szerdai adatok szerint 8805 fő volt hatósági házi karanténban az országban. A hatósági házi karantén célja, hogy elkülönítse a potenciálisan fertőzött (például külföldről hazatért vagy kontaktkutatás során azonosított) személyeket. A főváros után legtöbben Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun és Fejér megyében vannak kötelező otthoni karanténban, Nógrád megyében 158 a számuk.

 

Kiemelt grafika: Igazolt Covid-19 fertőzöttek száma megyénként, 2020. június 11-én (Forrás: koronavirus.gov.hu)