Kiállításoknak ad majd otthont a megújuló Dornyay Turistaház

A Dornyay turistaház látványterve (Fotó: Salgótarjáni Városfejlesztési Iroda)

Képzőművészeti kiállításoknak és különféle tárlatoknak adhat otthont a jövőben a Szlovákia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megújuló Dornyay Turistaház – derül ki a salgótarjáni önkormányzat 3100.hu-hoz eljuttatott közleményéből. Arról, hogy új funkcióval éled fel az egykori Dornyay turistaház, már tavaly decemberben írtunk – ekkor kitértünk arra is, hogy miért nem az eredeti funkciójában éled(het) újjá a turistaház.

Az önkormányzat öszefoglalója szerint a szlovák-magyar együttműködésben zajló projekt fő célja Nógrád megye kulturális és történelmi örökségének védelme, melynek egyik központi eleme a történelmi épületek felújítása, valamint Csontváry Kosztka Tivadar és Mustó János művészek emlékházainak létrehozása.

A partnerek és az érintett szakértők vonzó és hiteles turisztikai terméket dolgoznak ki, amely hozzáadott értékkel autentikus élményt kínál az idelátogatók számára – fogalmaznak a közleményben.

Míg Csontvárynak Gácson állítanak emléket, addig a lucfalvai születésű Mustó János festményeit a Dornyay Turistházban állítanák ki, más, szlovákiai magyar festők, fafaragók, illetve iparművészek alkotásai mellett. Mindennek köszönhetően Csontváry és Mustó élete, illetve munkássága is szélesebb körű ismertséget szerezhet, a felújított épületek pedig teret biztosítanak kreatív műhelyek és különféle kulturális események szervezéséhez, illetve múzeumpedagógiai foglalkozásokhoz.

Egy kis nosztalgia: a Dornyay Turistaház

Miután tegnap megírtuk, hogy újra esély nyílt az egykori Dornyay Turistaház felújítására, erős késztetést éreztünk magunkban, hogy olyan képeket nézegessünk, melyeken még pompázott az épület. Akik hasonlóan éreznek, azoknak szól egy a bejegyzésünk, melyben a Fortepan archívumából elérhető képeket gyűjtöttük össze. 1937 az első dátumunk.

A közleményben hangsúlyozták: a Dornyay turistaház épülete kiemelt helyet foglal el Salgótarján történelmi örökségében, hiszen egyike azon kevés építészeti emlékeinek, amelyek több történelmi korban is jelképpé váltak. A projekt egyik fő célja a jelenleg használaton kívüli épület méltó felújítása, ahol kiállító tereket, valamint az ezeket kiszolgáló helyiségeket terveznek létrehozni. Így – a szlovák partnerhez hasonlóan – egy képzőművész alkotásain, örökségén alapuló izgalmas, egyedi tárlatot hozhatnak létre. Kiemelten fontos továbbá, hogy a Dornyay turistaház a magyarországi szlovákság részére népművészeti kiállításokra, tárlatokra, előadásokra eseti jelleggel helyszínt biztosítson. A beruházásra bő 265 millió forintot fordítanak, melynek jelentős része pályázati támogatás, 40 millió forint önerő mellett.

A tervek szerint tehát a határ mindkét oldalán egy-egy nógrádi kötődéssel is rendelkező festőművész munkásságán és művein alapuló kiállítás, illetve múzeumpedagógiai célokat kielégítő épület kerül felújításra, kialakításra. Fontos célként jelölték meg továbbá, hogy az így létrehozott kulturális attrakciók a fiatalabb korosztályt is megszólítsák, akik így mindkét festő életművét megismerhetik, az így nyert tudást pedig akár tanulmányaik során is hasznosíthatják majd.

 

Kiemelt fotó: A megújuló Dornyay turistaház látványterve (Fotó: Salgótarjáni Városfejlesztési Iroda)