Díjazták a tanulásban és sportban egyaránt eredményes salgótarjáni fiatalokat

Harminchetedik alkalommal adták át pénteken a “Salgótarján Város Jó tanuló – Jó sportolója” díjakat, az elismerést a tanulásban és a sportolásban egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtó általános és középiskolás tanulók kapták. A 2018/19-es tanév tanulmányi és sporteredményei alapján 52 diák felelt meg a feltételeknek: 37 általános iskolás és 15 középiskolás tanuló.

Dániel Zoltán alpolgármester köszöntőjében kiemelte: nem könnyű összehangolni a két terület eredményességét. Az áldozat, amelyet a fiatalok most meghoznak, egészséges és szorgalmas felnőttekké teszi őket – tette hozzá. Az alpolgármester a díjazottakat a lehetőségeikhez mérten a határaik napról napra történő feszegetésére ösztönözte. Ayrton Senna autóversenyzőt idézte, miszerint

egy adott napon, adott körülmények között azt gondolod, korlátaid vannak. Majd eléred a határt, és azt mondod: “oké, ez a határ”. Majd hirtelen egy kicsit tovább lépsz. A gondolataid hatalmával, az eltökéltségeddel, az ösztönöddel és a tapasztalatoddal nagyon magasan tudsz repülni.

A SÁIK Székhelyintézményből – közismertebb nevén a Gagarinból – 20, a Beszterce-lakótelepi tagiskolából 12, a Bolyai János Gimnáziumból 11 diák vehette át a díjat. A legtöbb jó tanuló, jó sportoló salgótarjáni fiatal atlétikában, tájékozódási futásban, továbbá kézilabdában és kosárlabdában jeleskedik. A díjat elnyert fiatalok a kiemelkedő sporteredményeiket alsó tagozaton legalább 4,8-es, felső tagozaton 4,6 vagy efeletti, középiskolában legalább 4,5-es tanulmányi átlag mellett érik el. A díjazott fiatalok névsora ide kattintva érhető el.

Ezzel párhuzamosan a város önkormányzata 24. alkalommal jutalmazta az utánpótláskorú versenyzőkkel foglalkozó legeredményesebb edzőket és testnevelőket. Az idei évben Földi Sándor edző, Kissné Tarjányi Viktória testnevelő, Soós Gábor edző, Szabó Evelin testnevelő és edző, továbbá Szarvas József testnevelő és edző kiemelkedő utánpótlás-nevelő tevékenységét jutalmazták.

 

Kiemelt fotó: A díjazott diákok, testnevelők és edzők (Fotó: Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata)