Ceredi Nemzetközi Művésztelep huszadik alkalommal

Hét országból huszonnégy művész vesz részt az idén húszéves Ceredi Nemzetközi Művésztelep kéthetes programján, az alkotások ezúttal a Nógrád megyei faluban élő emberekről készülnek; a jubileumot augusztus 6-án nyílt napon ünneplik meg – tájékoztatta az MTI-t a tábor művészeti vezetője.

Fürjesi Csaba elmondta: a program már zajlik Cereden, július 25-től 31-ig, illetve augusztus elsejétől 7-ig tizenkét-tizenkét művészt hívtak meg. A téma az 1215-ös számhoz kötődik, ennyi volt Cered lakóinak száma húsz éve, a művésztelep indulásakor – a jelenlegi lélekszám egyébként 1116 -, most azt látjuk majd, hogy a Hollandiából, Németországból, Ausztriából, Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból és Magyarországról érkezett művészek hogyan mutatják be a ceredi embereket – tette hozzá.

Az alkotások széles skálán készülnek a betontól a fotón át a textilig, de megjelent már az alkotótelepen a drón is. Az egyik művész hangokat rögzít a távolról irányítható légi eszköz segítségével, ezeket sugárzó közvetíti egy frekvenciára. Fürjesi Csaba kitért rá: az augusztus 6-i ünnepségre meghívják a művésztelep barátait, támogatóit, köztük színművészeket, zenészeket, irodalmárokat.

A ceredi kortárs művésztelep professzionális képzőművészeket hív, elsősorban Európából, és egy-egy projektre felfűzve lenyomatot képez a kortárs művészet jelenlegi helyzetéről, segíti, hogy fennmaradjon egy kis falu neve, és nem utolsó sorban Magyarország képviselteti magát általa a nemzetközi művészeti áramlatokban – mondta a művészeti vezető. Szeptember 26-án a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban nyitják meg azt a kiállítást, amelyen a húsz év válogatott anyagát mutatják be.

A Ceredi Nemzetközi Művésztelepet Fürjesi Csaba, Kun Cecília és Sánta László alapította, először 1996 júniusában szervezték meg. Nógrád Megye Önkormányzata két éve Madách-díjjal tüntette ki Fürjesi Csabát, a salgótarjáni születésű festőművészt. Az indoklásban akkor úgy fogalmaztak, a művésztelep azóta is a hazai kortárs művészeti élet rangos eseménye, és emellett Nógrád megye egyik kulturális emblémája lett.

Így kezdődött

A kortárs nemzetközi projektet 1996-ban civil kezdeményezésként, képzőművészek indították. Céljuk egy nemzetközi kortárs művészeti project létrehozása volt, egy csendes, érintetlen környezetben, ahol az alkotás és elmélkedés zavartalanul biztosított. A befogadó falu egyre jobb megismerése után a project vezetése úgy döntött, hogy aktívan részt vesz a falu életében, és – az addig klasszikus hagyományokon alapuló művésztelepi – működési formájukat is tovább fejlesztik. Ezért létrejött egy 7-10 napos időtartamú, artist residence formában működő, tematikus projekt. Ennek a témája évről évre más, de mindig a faluból merít, ezzel dolgoznak a meghívott képzőművészek. A húsz év alatt 18 országból több mint 200 művész vett részt az eseményeken.

Huszadik alkalom

2015-ben immár huszadik alkalommal rendezik meg az egykoron kísérleti kezdeményezésre indult, mára már a nemzetközi kortárs képzőművészeti szakma egyik megkerülhetetlen eseményévé vált Ceredi Nemzetközi Kortárs Szimpóziumot. Az Észak-magyarországi kis falucskában, Cereden nyaranta megrendezett, egy hetes interkulturális nemzetközi project célja, hogy minden évben egy, az adott év kurátora által meghatározott, és a faluhoz valamilyen módon kapcsolódó témára reflektáljanak a képzőművészet eszközeivel a világ minden tájáról ide érkező művészek.

Az egy hetes alkotói folyamat végén megszülető alkotások:

  • egyrészt fontos pillanatképet adnak a kortárs képzőművészetről,
  • másrészt az esemény, a – hazánk gazdaságilag legelmaradottabb térségében fekvő, egyre elnéptelenedő – falu életébe ismét pezsgést hoz, ez által is biztosítva a település számára a reményt a túléléshez, újjászületéshez, migrációs folyamatának megállítására és visszafordítására,
  • harmadrészt a nemzetközi kortárs művészeti élet fontos helyszíneként képviselteti magát általa Magyarország,
  • végül pedig az alkotások a világon egyedülálló lenyomatot képeznek a XXI. század kortárs művészetéről – egy kis nógrádi falucskát megörökítve az utókor számára.

Az immáron húsz éves tevékenység eredményeképpen több ezer vendégéjszakát közvetítettek a helyi szállásadóknak, az általuk generált látogatók miatt jelentősen emelkedett a helyi őstermelők eladása is. Közel egy tucat lakóházat újítottak fel. Több művészcsalád vásárolt ingatlant és telepedett le a faluban. A projekt kísérő rendezvényei (zenei, irodalmi, színházi, workshop és gyermektáborok, falunapok, stb.) mind hozzájárulnak, hogy a faluban ismét pezsegjen az élet.

Téma: a ceredi ember

Az idei tematika: a lakosság, a helyi emberek, vagyis a ceredi ember. A ceredi ember, mint egyedi és univerzális interpretációra képes közvetítő. Milyennek látják és láttatják őket a művészek? Van e megfogható egyedi jellemző, amiket a ceredi emberek mutatnak? Milyen alkotói válaszok születnek a helyiek szokásaira, az egymás közötti viszonyukra, a tipizálható folyamataikra. Lehet–e transzparenssé tenni ezeket a folyamatokat?

A szervezők szeretnék, ha a meghívott művészek az alkotói folyamatban egyéni művészi szemléletükön keresztül mutatnák be a helyi embert/embereket. Minden meghívott alkotó ceredi családokkal lesz összeismertetve, de ettől eltérően egyénileg is létesíthető kapcsolat a helyiekkel. A művészek a kiválasztott helyi lakossal, mint “alapanyaggal” szabadon dolgozhatnak.

A meghívott művészek:

[highlight background=”#333″ color=”#fff”]   2015. július 25–31.   [/highlight]

1. Eva Möseneder grafikusművész, Salzburg, Ausztria
2. Fürjesi Csaba képzőművész, Budapest
3. Ivana Slavikova szobrászművész, Banska Bystrica, Szlovákia
4. Jozef Suchoza szobrászművész, Banska Bystrica, Szlovákia
5. Magda Grzybowska képzőművész, Wroclaw, Lengyelország
6. Marek Sienkiewicz képzőművész, Wroclaw, Lengyelország
7. Petra Richar grafikusművész, Bécs, Ausztria
8. Illés Zsófia Szonja képzőművész, Budapest
9. Rosa Verhoeve fotóművész, Amszterdam, Hollandia
10. Szaszak Gyorgy képzőművész, Banska Bystrica, Szlovákia
11. Ute Deutz képzőművész, Berlin, Németország
12. Vladimir Kovarik képzőművész, Uhorske Grad, Csehország

[highlight background=”#333″ color=”#fff”]   2015. augusztus 1-7.   [/highlight]

13. Albrecht Fersch képzőművész, Berlin, Németország
14. Christoph Eckelt fotóművész, Berlin, Németország
15. Krnács Ágota képzőművész, Cered
16. Kun Cecilia képzőművész, Budapest
17. Lengyel András képzőművész, Budapest
18. Lilli von Puttkamer festőművész, Berlin, Németország
19. Palik Eszter iparművész, Budapest
20. Sánta László festőművész, Budapest
21. Szemethy Jimmy grafikusművész, Zsámbék
22. Szemethy Orsi festőművész, Zsámbék
23. Szurcsik József festőművész, Budapest
24. Tomasz Piars képzőművész, Budapest, Lengyelország

Kurátor: Boros Lili művészettörténész

Forrás: MTI, Ceredi Nemzetközi Kortárs Szimpózium sajtóközleménye