Biztonság, bizalom, bátorság – Programot hirdetett Szabó Csaba polgármesterjelölt

“Szeretem Salgótarjánt, de önmagában a város fejlődéséhez a szeretet kevés. Ahhoz, hogy Salgótarján egy boldogabb város legyen, nagyon sokat kell dolgozni, cselekedni! Szükség van a biztonságra, a bizalomra és a bátorságra! Én ezt vállalom!” – olvasható Szabó Csaba, a Fidesz-KDNP pártszövetség salgótarjáni polgármesterjelöltjének 3100.hu-hoz is eljuttatott programbemutató kiadványában.

A Program egy boldogabb Salgótarjánért, 2019-2030 címmel megjelent füzetet a város minden postaládájába eljuttatják a jövő hét közepéig bezárólag – tájékoztatott Szabó Csaba. A Fidesz-KDNP salgótarjáni polgármesterjelöltje kiemelte: több hónapon keresztül zajlott a “Merre tovább Salgótarján?” konzultációsorozat, a lakosság részéről ezen utcafórumok, találkozások alkalmával felmerült teljesíthető elvárásokat, megvalósítható igényeket, reális célokat is beépítették a programba.

A kiadványban a “választási sztenderdeken” túl többek között olyan célkitűzések szerepelnek, mint a szakemberhiány enyhítése érdekében indítandó lakás és építési telek program és ehhez kapcsolódva az orvoshiányt enyhítő lakás- és ösztöndíjprogram; a szociális ellátórendszer újraszabályozása annak érdekében, hogy az valóban a városban élőket támogassa; vagy a városrészi gondnoki rendszer felállítása. Utóbbi kapcsán kiemelik, hogy szükséges a városüzemeltetési feladatok ellátásának racionalizálása úgy, hogy minden városrészben érzékelhető legyen a gondos odafigyelés.

Hangsúlyos szerepet kapott a helyi kis- és középvállalkozások támogatása is: Szabó Csaba és a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeinek programja többek között “gazdasági kerekasztal” létrehozását, a helyi adórendszer átalakítását, ennek részeként a 2016-ban másfélszeresére emelt építményadó eredeti mértékre történő visszaállítását is rögzíti. Az egyik legmarkánsabb pont szerint “újragondolnák a Modern Városok Programot annak érdekében, hogy az valós igényeket elégítsen ki és eredményeit a helyi lakosság kellőképpen élvezhesse”.

A program szerint a struktúrájában jó ideje érintetlen helyi tömegközlekedés reformját igényekhez szabott újratervezéssel és bővítéssel vinnék véghez. Elérnék a város gerincét képező Rákóczi út felújítását és a 81-es vasútvonal fejlesztésének támogatását, beleértve a város vasúti pályaudvarainak felújítását. A dokumentumban aláhúzzák: Salgótarjánnak a megye oktatási és kulturális központjának kell lennie, melynek alappillérei a felsőoktatás és a Zenthe Ferenc Színház, ehhez mérten minden eszközzel támogatják az új campus és az új kőszínház megépülését.

A programbemutató kiadvány a város első polgármesterétől, Dr. Förster Kálmántól kölcsönzött idézettel kezdődik: “(…) nekem a hitem erőt kölcsönöz. És hiszem, hogy Salgótarján kiemelhető a piszokból, én hiszem, hogy az itt levő erkölcsi és anyagi értékek feltárásával, helyes csoportosításával ez a város a fejlődés útjára vihető és azon megtartható lesz. Én hiszem, hogy e város közönsége még gondozott, fasoros utcán fog sétálhatni, modern színházba fog járhatni, modern kórházba fogja betegeit gyógyíttathatni és hiszem, hogy igenis kedves tartózkodási helye lesz azoknak is, kik most többé-kevésbé csak egzisztenciális érdekből lakják sokat szidott városunkat.”

Szabó Csaba és a Fidesz-KDNP salgótarjáni képviselőjelöltjeinek programja kitér arra is, hogy a kormány sportfejlesztési koncepciója mentén előkészítenének, támogatás esetén megvalósítanának a városban egy országos vagy akár nemzetközi hatókörű, fenntartható sportkomplexumot, edzőtábort. A Novohrad-Nógrád Geoparkban rejlő lehetőségeket még inkább kihasználva turisztikai fejlesztéseket elsősorban a Somoskő, Salgó, Eresztvény és a Tóstrand által határolt területre terveznek.

A program a fentieken túl természetesen kitér a város mindennapi életéhez kapcsolódó feladatellátásra, így többek között a közterület-felügyelői rendszer fejlesztésére, a közbiztonság megszilárdítására, az egészségügyi alapellátás további erősítésére, kisebbségi iroda és mentorhálózat kialakítására, civil szervezetekkel való együttműködésre is.

 

Kiemelt fotó: Szabó Csaba, a Fidesz-KDNP pártszövetség salgótarjáni polgármesterjelöltje