Betlehemi játékok, lelkigyakorlatok a megújult mátraverebély-szentkúti kegyhelyen

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek beszédet mond a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhely felújított külső liturgikus terének és új létesítményeinek átadási ünnepségén (MTI Fotó: Komka Péter)

A Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely értékesítési igazgatójával, Marótyné Ugron Évával a kegyhely adventi és a karácsonyt követő téli programjairól beszélgetett Bodnár Dániel, a Magyar Kurír újságírója.

– Milyen rendezvényekkel várják a híveket az adventi időszakban?

– Advent szombatjain, december 5-én, 12-én és 19-én kézművesvásárral, családi programokkal, betlehemi előadásokkal, kulturális műsorokkal várjuk a látogatókat. A térségünkből meghívunk egy katolikus iskolát vagy óvodát, akik betlehemes játékot, karácsonyi énekeket adnak elő. Mindennap van zsolozsma, szentmise, szentségimádás, adventi körmenet, gyertyás énekléssel, és ezekhez kapcsolódva más rendezvényeknek is helyt tudunk adni, mivel a felújítás révén több új létesítményünk lett. Az így megszépült teret meg tudjuk tölteni tartalommal.

Kiemelendő, hogy december 12-én délután, szombaton 16.30 órakor Beer Miklós váci megyéspüspök megnyitja az irgalmasság szent kapuját. A Széchenyi Katolikus Általános Iskola diákjai pedig műsort adnak. Van egy Felnőttek-gyermekek együtt elnevezésű programunk is, melynek során a gyermekek csokoládéval, a felnőttek pedig pénzadománnyal támogathatják a salgótarjáni Szent Lázár Kórház gyermekosztályát. Az összegyűlt adományokat karácsony előtt adjuk át. Adventi vásárral is készülünk, palóc és nógrádi kézműveseket hívtunk, akik bemutatják a mesterségüket, valamint termékeiket: horgolt angyalkáikat, egyedi készítésű karácsonyfadíszeiket.

Karácsonykor pedig a szentkúti zarándokház megnyitja ajtaját a magányosan élők előtt. Bárki eljöhet hozzánk, akinek nincs kivel ünnepelnie. A programokat Németh Emma és Tóbisch Márta szociális testvérek vezetik.

Egyúttal felhívjuk a figyelmet arra, hogy szép karácsonyi ajándék lehet, ha valaki pihenésre, lelki feltöltődésre vágyó ismerőseinek, rokonainak a két ünnep közötti időszakra szállást foglal kegyhelyünkön, teljes ellátással.

 

A Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely új zarándokháza (MTI Fotó: Komka Péter)
A Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely új zarándokháza (MTI Fotó: Komka Péter)

 

– A kegyhely megújulásakor kiemelt figyelmet fordítottak a kulturális terek kialakítására.

– Igen, széles körű felújítás zajlott, új épületegyüttes jött létre, önálló szállásépületeket, éttermet és konferenciaközpontot alakítottak ki. Találkozhat végre egymással a hit és a kultúra. A bazilikában rendszeresen fellépnek egyházi énekeket előadó énekkarok, az adventi időszak szombatjain pedig iskolák színjátszói, énekkarai érkeznek műsorral. Terveink között szerepel, hogy február végétől keresztény szellemiségű írókat, művészeket hívunk meg szombatonként. A sorozat címe Kávéházi beszélgetések lesz. Neveket azonban egyelőre nem tudok még mondani.

– Ezek már a jövő évi tervek. Terveznek-e lelkigyakorlatokat vagy más rendezvényeket még a téli időszakban?

– Tematikus búcsúnaptárunk programjainak köszönhetően tavasztól őszig szinte telt házzal üzemeltünk, és az egyházi iskolák és plébániák már jövő évre is lefoglalták a közösségi szállásaink nagy részét táborok céljából. Értékesítési vezetőként az egyik legfőbb feladatom, hogy ősztől tavaszig is legyen annyi vendégünk, zarándokunk, hogy üzemképes legyen a gyönyörűen megújult kegyhely. Zarándokszállásaink maximális kihasználtsága érdekében egyházi tanfolyamokat szervezünk. Hétvégeken és szilveszterkor telt ház van nálunk, aki volt már itt, szívesen visszajön. A foglalások tehát szép számmal gyűlnek.

Januárban és februárban pedig háromféle lelkigyakorlatot szervezünk, amelyek korábban is nagyon népszerűek voltak. Február 5. és 7. között Bíró László püspök vezet lelkigyakorlatot a házasság előtt állóknak. A püspök a fiatalok és a családok körében szerzett tapasztalatai alapján szeretne segíteni abban, hogy a párok már az együtt járás és a jegyesség időszakában megalapozhassák életközösségüket. Vagyis: ne csak az esküvőre készüljenek fel, hanem elsősorban és főként a házasságra. Február 12. és 14. között lesz a gyermekre vágyók lelkigyakorlata, amelynek célja a gyermeknélküliség problémájával küzdő házaspárok figyelmének Krisztusra irányítása. Segíteni szeretnének a házaspároknak, hogy felismerjék, Jézus milyen természetes és természetfeletti lehetőségeken keresztül akarja vezetni őket, és hogyan támogatja útjukat az egyház tanítása. A lelkigyakorlatot Csépányi Gábor pap, orvos, teológiai tanár vezeti majd. A papság számára pedig Barsi Balázs ferences atya tart majd ötnapos lelkigyakorlatot február 14. és 18. között. Ezek a közeljövő tervei.

 

Marótyné Ugron Éva, a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely értékesítési igazgatója (Magyar Kurír Fotó: Lambert Attila)
Marótyné Ugron Éva, a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely értékesítési igazgatója (Magyar Kurír Fotó: Lambert Attila)

 

– Négygyermekes családanyaként tölt be vezető állást a megújult mátraverebély-szentkúti kegyhelyen. Mit jelent Önnek ez a munka és hogyan tudja összeegyeztetni a két hivatást?

– Tizenkét éve dolgozom a turizmus területén vezető pozícióban, de a munkámból a mindenkori aktuális kihívások ellenére mindig hiányzott valami. Ezt itt, Szentkúton, a fejlesztéseknek köszönhetően megtaláltam. Létrejött egy munkakör, amelyben összetalálkozhat a hitem a szakmámmal. Az új intézmények vezetésében a vendéglátás és turizmus területén végzett munka minden öröme és problémája megjelenik, de a cél és a célcsoport mégis más. Szentkúton feltölt a munka. Elképesztő látni a hit erejét a több ezer megérkezni vágyó arcon a zarándoklatok és búcsúk alkalmával. És látni, ahogy megérkeznek és rátalálnak a Szűzanyára. Nem reklamál, nem ír negatív véleményt a vendég, hanem örül, hogy ilyen szép környezetben látogathatja a kegyhelyet. Végre született egy hely, ahol minőségi szálláshelyeket és éttermi szolgáltatásokat tudunk kapcsolni – megfizethető áron – a lelki tartalomhoz.

A nemzeti kegyhelyről és a zarándokház programjairól bővebben itt olvashat.

 

Forrás: Bodnár Dániel | Magyar Kurír – a katolikus hírportál

Kiemelt fotó: Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek beszéde a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhely felújított külső liturgikus terének és új létesítményeinek átadási ünnepségén még 2015. szeptember 5-én (MTI Fotó: Komka Péter)