Bátonyterenye mellett Nemti is elkerülő utat kap majd a 23-as út felújítása során

Több mint 70 kilométeren újulnak meg másodrendű főutak, valamint 15 kilométeren új, elkerülő utat terveznek Nógrád, Heves és Borsod megyében, számolt be a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A fejlesztéssel kapcsolatos előkészítő munkálatok már 2018 márciusa óta zajlanak. Jelenleg a terveket készítik a meglévő főúti nyomvonal fejlesztéséhez, valamint négy új elkerülő út építéséhez. A kiviteli tervek várhatóan 2021 végére készülnek el a 23-as és 25-ös főút felújításához.

A teljes projekt három megyét érint. Nógrád megyében a meglévő 23-as számú főút átépítésén kívül Bátonyterenye és Nemti települések elkerülő útját, Heves megyében a meglévő 23-as és 25-ös főutak felújításán kívül Bükkszenterzsébet-Tarnalelesz-Szentdomonkos települések közös elkerülő útját, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a meglévő 25-ös főút fejlesztésén kívül Ózd-Hódoscsépány belső tehermentesítő útját tervezik meg.

A fejlesztések során a meglévő útszakaszokon a 11,5 tonna tengelyterhelésű járművek forgalmának elviselésére alkalmas új pályaszerkezet, a jelenleginél szélesebb burkolat, valamint a 25-ös főút Szentdomonkos-Borsodnádasd közötti szerpentines szakaszán kapaszkodósáv épülhet ki. Továbbá felülvizsgálják majd a meglévő csomópontokat, hidakat, közműveket, valamint a jelenlegi vízelvezetést, szükség esetén megtervezik ezek átépítését. Emellett kialakítanak majd létesítményeket a kerékpáros forgalom számára is. Ez 16 körforgalmú csomópont, 60 híd, 4 tengelysúlymérő állomás és 20 kilométer egyoldali, kétirányú, a forgalomtól elválasztott kerékpárút építését, valamint 103 autóbusz megállóhely felújítását jelenti.

A beruházás előkészítéséről szóló sajtótájékoztatón Becsó Zsolt országgyűlési képviselő elmondta: szerinte Nógrád megye a 21-es út felújításával kapta meg a neki járó figyelmet.

Számunkra ez volt a kulcs, hiszen így tudunk bekapcsolódni az ország vérkeringésébe. A feladat azonban nem csak ennyi. A munka folytatódik tovább. Örömteli, hogy idáig eljutottunk a tervezésben – tette hozzá a képviselő.

Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója kiemelte, hogy nagyon ritka, szinte egyedülálló a vállalat eddigi történetében, hogy már a tervezés során építési munkákat kelljen végezni. Ennek oka az a speciális domborzati adottság, mely a Szentdomonkos-Borsodnádasd közötti szerpentines szakaszt jellemzi. A tervezés során több vizsgálatot is el kell végezniük, ezekhez pedig speciális fúróberendezésekre van szükség. Ezek eljuttatására épültek mintegy 50-100 m hosszú ideiglenes utak, összesen 20 helyszínen.

A fejlesztés előkészítése az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg.

 

Kiemelt fotó: Becsó Zsolt országgyűlési képviselő a beruházás előkészítéséről tartott sajtótájékoztatón (Fotó: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.)