Bár alacsony árszinten, de továbbra is dinamikus növekedést mutat a nógrádi ingatlanpiac

A fővároson kívül a legmagasabb négyzetméterárak Győrben, Sopronban és Debrecenben vannak: a téglalakásokra átlagosan 350 ezer forint, a panellakásokra 300 ezer forintos négyzetméterár a jellemző. Az árak a régi iparvárosokban, többek között Salgótarjánban a legalacsonyabbak – olvasható az Otthon Centrum legfrissebb elemzésében.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Salgótarjánban, Komlón és Ózdon lehetett idén a legkevesebb, 70 ezer és 90 ezer forint közötti négyzetméteráron panelhez vagy téglalakáshoz jutni.

A megyeszékhelyek között ugyan még mindig Salgótarján a legolcsóbb, de növekednek az árak: tavaly a 10 százalékot közelítette a drágulás mértéke, ami látványos változás a 2016-os év mínusz 2 százalékához képest. Egy négyzetméter átlagára a megyeszékhelyek között Salgótarjánban a legalacsonyabb, ez azonban ez egyre többek kedvét hozza meg, hogy itt fektessenek ingatlanba – erről már írtunk korábban.

A magyarországi ingatlanpiacon átlagosan 89 százalékkal nőtt az adásvételek száma a 2017-ig tartó ötéves periódus alatt, és a várakozások szerint idén még a tavalyinál is több, csaknem 155 ezer tranzakció várható az országban. A részesedése fokozatosan csökken ugyan, de még mindig kiemelkedően teljesít Budapest, vidéken pedig Debrecenben van a legnagyobb lakásforgalom.

A tranzakciók számát tekintve a legnagyobb mértékű növekedés Nógrád megyében volt, itt az adásvételek száma két és félszeresére nőtt az elmúlt öt évben.

Ebből a szempontból Győr-Moson-Sopron megye növekedett a legkisebb mértékben az elmúlt öt évben: ott csupán 19 százalékkal több adásvételt bonyolítottak le, mint 2012-ben.

 

MTI nyomán / Kiemelt fotó: Salgótarján (Fotó: Feledi Gergely)