Az ördög nyitja az évadbeli premierek sorát a Zenthe Ferenc Színházban

Házi Anita mint Selyem Cinka és Fenyő Iván mint János, Molnár Ferenc Az ördög című vígjátékának próbáján a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban (MTI Fotó: Komka Péter)

Szerelem, vágyakozás, csábítás, megcsalás és valaki, aki megmagyarázhatatlan tettekre készteti a szerelmes embert – Molnár Ferenc világsikert hozó, Az ördög című darabját mutatja be a Zenthe Ferenc Színház október 1-én este Salgótarjánban.

A főbb szerepekben a kultfilmekből ismert Fenyő Ivánt, Mészáros Mátét, Bozó Andreát és Eke Angélát láthatja majd a közönség. A Bakos-Kiss Gábor rendezésében színre vitt előadás hétfői bemutatóját a Székfoglaló Premier Bérlettel, szerdán a Zenthe Ferenc-bérlettel rendelkező közönség láthatja Salgótarjánban, de korlátozott számban még elérhetőek szólójegyek is mindkét estére.

Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színház igazgatója a 3100.hu-nak a premier kapcsán elmondta: a Váci Dunakanyar Színházzal egy évvel ezelőtt határozták el, hogy minden évadban lesz egy-egy közös produkciójuk, amit színpadra állítanak – most ez Az ördög című darab. Simon Lajos kiemelte: ez a premier abból a szempontból is kiemelkedő, mert sosem volt még korábban olyan bemutatójuk, mellyel együtt rövid időn belül nyolcszor is színpadra vitték volna az adott művet Salgótarjánban és más városokban, emellett a darabot további 12 előadásra is előre lekötötték már az ország több pontjáról.

A legnagyobb érdeklődés – akár a bérlet-, akár a szólójegy-vásárlásban – jó néhány éve a Zenthe-produkciókra a legnagyobb Salgótarjánban és Nógrád megyében – tette hozzá.

A címszerepet alakító Mészáros Máté és Fenyő Iván (jobbra) János szerepében Molnár Ferenc Az ördög című vígjátékának próbáján a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban (MTI Fotó: Komka Péter)
A címszerepet alakító Mészáros Máté és Fenyő Iván (jobbra) János szerepében Molnár Ferenc Az ördög című vígjátékának próbáján a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban (MTI Fotó: Komka Péter)

Simon Lajos az intenzív színházbérlet-értékesítési időszak lezárását követően arról is beszámolt, hogy a Zenthe Ferenc Színház ebben az évadban már 130 lekötött színházi előadással bír a Kárpát-medence szinte minden pontjáról, bel- és külföldről egyaránt. Salgótarjánban 11 különböző (felnőtt és gyermek) színházbérlet és a számos önálló előadás keretein belül összesen közel 50 színházi délelőtt, délután és este vár a közönségre. A Zenthe Ferenc Színház ezen belül négy nagyszínpadi és négy felolvasószínházi premierrel készül a 2018/2019-es salgótarjáni évadra.

 

Kiemelt fotó: Házi Anita mint Selyem Cinka és Fenyő Iván mint János, Molnár Ferenc Az ördög című vígjátékának próbáján a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban (MTI Fotó: Komka Péter)