Az online térben telnek a salgótarjáni Család és KarrierPONT mindennapjai

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó korlátozó intézkedések a kisgyermekes anyákat támogató és segítő szolgáltatások sorát nyújtó J. L. SEAGULL Család és KarrierPONT életét is áthelyezték az online térbe. A program harmadik éve fut, a korábbiakban becsatlakozóknak már nem okozott gondot az átállás, de a nógrádi társadalom egy jelentős részének mindennapjait megnehezíti a szükséges kompetenciák hiánya. Körmendy Éva szakmai vezetővel beszélgettünk.

Mi is többször foglalkoztunk már az elmúlt években a salgótarjáni Család és KarrierPONT nyújtotta szolgáltatásokkal. Mégis, ha valakinek teljesen újként hat ez a megnevezés, hogyan lehetne bemutatni tevékenységüket.

Támogatott programunk 2018 januárjában indult, kiemelt célunk a nők munkaerőpiaci helyzetének javítása, valamint a család és munka összeegyeztethetőségének előmozdítása helyi megoldásokkal és együttműködésekkel. Különösen fontos az atipikus foglalkoztatási formák népszerűsítése, aminek alkalmazásáról nem mondhatnánk, hogy jellemző Nógrádban. Bár most a járványhelyzet időszakában ezt szinte előkészületek nélkül kellett sok helyen bevezetni, már amely munkaterületeken egyáltalán lehetett.

Előre meghatározott, vagy igényekhez igazodó tevékenység zajlik?

Harmadik éve mindennapos nyitvatartással, széleskörű programkínálattal elsősorban a családok felé szolgáltatunk a Kelet-Nógrádban élő aktív korúak számára. Konzorciumi partnereink közül az Iparfejlesztési Nonprofit Közhasznú Társaság célzottan cégek, cégvezetők számára nyújt tanácsadást és képzéseket; a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. pedig a gazdaság szereplőt vonja be a projekt megvalósításába, illetve népszerűsíti az új foglalkoztatási formákat a cégek, szervezetek felé.

Mindhárom szervezet közös célja, hogy a projekt három éve alatt a tervezett tevékenységek megvalósításával segítsük a nógrádi családok számára a munka és a magánélet harmóniájának megteremtését. Ez egy tervezetten felépített folyamat, de igazodunk az aktualitásokhoz. Számos sikeres programunk volt már az elmúlt időszakban, sok jó tervünk volt és van év végéig, bár ezeket a terveket kissé felülírta a járványhelyzet.

Napjainkban a gyermekek digitális jelenléte nem választás kérdése, a szülők állandó dilemmában vannak, hogy mi a helyes, mit engedjenek meg gyermekeiknek. Ezért is fontos, hogy beszéljünk a digitális eszközhasználat szabályairól, a “kütyühasználat” veszélyeiről és lehetőségeiről, valamint az internetes zaklatásról is – olvasható a salgótarjáni Család és KarrierPONT csütörtökön induló, kétrészes előadásának ismertetőjében. Az előadásba és beszélgetésbe online lehet bekapcsolódni, a szülők az említett kérdésekről, továbbá a témához tartozó lehetőségekről, veszélyekről és függőségről hallhatnak majd. Az előadásba díjmentesen lehet bekapcsolódni, de a részvétel regisztrációhoz kötött, amit ide kattintva lehet megejteni.

Ez magával hozta a szolgáltatástípusok változását is?

Az, hogy nem fogadhattuk/fogadhatjuk személyesen az érdeklődőket, gyökeresen megváltoztatta a mindennapjainkat. Másfajta segítséget kellett és kell nyújtanunk. Feltérképeztük azt, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük a szülőknek, cégeknek, ebben mi miben tudunk segíteni.

Igen népszerű volt például a gyermekfelügyelet online nyelvi korrepetálással. Az egyik napról a másikra bekövetkezett helyzet, a gyerekek otthoni tanulása hatalmas terhet ró a szülőkre is. Úgy gondoltuk, hogy szívesen veszik, ha a feladatok egy részét levesszük a vállukról, hogy energiájuk nagyobb részét fordíthassak saját otthonról végzett munkájukra. Két területen vállaltunk segítségnyújtást az általános iskolás korú gyermekek számára: az angol vagy német házi feladataik értelmezésében és ellenőrzésében. A visszajelzések alapján ez nagy segítség volt a szülőknek.

A digitális segítségnyújtás programot pedig azért kellett elindítanunk, mert azt láttuk, hogy hirtelen rengetegen szembesültek azzal, hogy hivatalos ügyeiket szinte már csak online intézhetik. Sokaknak ez olyan természetes, mint a kézírás, de messze nem mindenkinek.

Díjmentes online tanácsadásokon kereshették a szülők szakembereinket életvezetési, munkajogi vagy álláskeresési kérdésekben. Új lehetőség az online HR-klub, ahol a járvány okozta problémákat beszélhetik meg a szakemberek, megosztva egymással a jó gyakorlatokat a munkaerő megtartása érdekében. Villámtréning formában biztosítunk segítséget azoknak, akik élnek a veszélyhelyzet idejére engedélyezett online nyelvvizsga lehetőségével. Véget ért szülő-tanácsadó képzésünk, Vállalkozz! címmel adtunk át ismereteket az aktuális munkaerőpiaci támogatásokról, de a sor még hosszan folytatható.

A programot a J. L. SEAGULL Alapítvány az “Esélyteremtés nőknek – Nógrádban” elnevezésű pályázat keretében a konzorciumvezető Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal, valamint IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal együttműködve valósítja meg az EFOP 1.2.9-17 “Nők a családban és a munkahelyen” konstrukció részeként, 200 millió forint támogatás felhasználásával. A programok meghirdetése nyilvános, elsősorban a SEAGULL Család és KarrierPONT, illetve a J. L. SEAGULL Alapítvány közösségi oldalain, továbbá a központ honlapján.

Ha már szóba került a nyelvvizsga: egy kormánydöntés éppen az önök célközönségének kedvez…

Valóban, az anyukák 35 éves korukig visszaigényelhetik a sikeres nyelvvizsga díját. Mi úgy gondoljuk, hogy nem elég segíteni az anyukákat a nyelvvizsgával, arra fel is kell készülniük. Éppen a héten jelenik meg az az új ajánlatunk, melyben angol és német nyelvből egy-egy csoport számára online csoportos vizsgafelkészülést fogunk biztosítani.

A személyes találkozások idejében, vagy most, az online térbe helyezett szolgáltatások időszakában népszerűbb a salgótarjáni Család és KarrierPONT?

Úgy gondolom, hogy a felnőtt társadalom ma soha nem tapasztalt krízishelyzetet él meg, melyhez nap mint nap alkalmazkodnia kell. A kezdeti “bénultság” talán már felengedett, azok a felnőttek, akik látják, hogy ez a krízis hosszú ideig „velünk fog élni”, ők már kezdik kialakítani a saját stratégiájukat. Elsősorban ők ismerik fel, hogy a különböző területeken igénybe vehető tanácsadás, konzultáció, számos online megoldás a mindennapjaikat segítheti. Ők az élenjárók a szolgáltatásaink igénybevételében, de úgy gondoljuk, hogy sokkal többen is kérhetnék a továbbiakban ezt a segítséget.

Itt azt is meg kell jegyezni, hogy mintegy két év alatt, a személyes találkozások során rengeteg – elsősorban – hölgyet, édesanyát sikerült megszólítanunk, szolgáltatásokkal segítenünk. Az online világban való eligazodást segítő képzéseken ők olyan kompetenciákkal gazdagodtak, amelyek most igazán hasznosak voltak számukra. Nekik a közelmúltban kialakult élethelyzet kezelhető volt: elkezdték intenzíven hasznosítani a megszerzett tudást. A Nógrád megyei társadalom egy jelentős részének mindennapjait azonban megnehezíti az internethasználattal és az interneten keresztüli ügyintézéshez szükséges kompetenciák hiánya. Látható, hogy akiket eddig elértünk, ők velünk maradtak, de az is, hogy aki eddig nem talált ránk, az most nem is fog.

Milyen kérdésekkel fordulnak leggyakrabban hozzánk a járványhelyzet idején?

A projektünk célcsoportja – ahogy korábban is említettem – azok a családok, akik vagy dolgoznak és a munkájuk és magánéletük egyensúlyának megteremtése érdekében kérnek segítséget; vagy azok az anyukák, akik a közeljövőben szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra, lehetőleg valamilyen atipikus foglalkoztatási formában. Az ügyfelek élethelyzetéből következően a kérdések köre így nagyon különböző. Más téma foglalkoztat egy otthonról dolgozó anyukát, akit online gyermekfelügyelettel vagy életvezetési tanácsokkal tudunk segíteni, mint egy HR munkatársat, akinek a dolgozók otthoni munkavégzés ellenőrzésével kapcsolatosan vannak kérdései.

Más foglalkoztat egy olyan álláskeresőt, akinek két hete még volt munkája, most pedig már nincs, de még ügyfélkapuja sincs, amin keresztül esetleg ügyeket tudna intézni. Mi alkalmazkodunk az igényekhez, lényegében hétről hétre előállunk új ajánlatokkal.