Az idősek világnapját is ünneplik vasárnap Szentkúton

(Fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely)
(Fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely)

Zarándoklattal, valamint Veres András győri és Marton Zsolt váci megyéspüspökök szentmiséjével csatlakozik Mátraverebély-Szentkút a nagyszülők és idősek első világnapjához – közölte a nemzeti kegyhely sajtófőnöke.

Kerekes-Dancsok Regina ismertette: július 25-én Szentkúton hagyományosan Szent Anna búcsút tartanak, ám ettől az évtől kezdve kiemelt ünneppé válik ez a nap, hiszen Ferenc pápa bejelentette, hogy bevezeti a nagyszülők és idősek világnapját. A Szentatya azzal a céllal hívta életre a világnapot, hogy hangsúlyozza a fiatalokkal való kapcsolat fontosságát, valamint, hogy Isten és az Egyház milyen közel áll az idősekhez – fogalmazott a kegyhely sajtófőnöke.

A búcsú szombatján és hétfőjén további szentmiséket tartanak, valamint megáldják az ideérkező zarándokokat, nagyszülőket és unokákat is. Orosz Lóránt kegyhelyigazgató kifejtette:

Jézus nagyszülei, Szent Anna és Szent Joakim, a nagyszülők védőszentjei. Krisztus emberségének fontos jelei ők, ezért is kedvelt ünnep az évszázados mátraverebély-szentkúti Szent Anna búcsú.

 

(Kiemelt fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely)