Az első női főkapitányként lesz Somssich Gabriella a nógrádi rendőrség vezetője

Ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangú igennel végződött a szavazás az első női rendőrfőkapitány-jelölt múlt heti, Nógrád megyei közgyűlés előtti meghallgatásán – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Pintér Sándor belügyminiszter javaslata alapján Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, az ORFK ellenőrzési szolgálatvezetője kaphat lehetőséget a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésére. Az első női rendőrfőkapitány-jelölt meghallgatását múlt héten csütörtökön tartotta a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése. A dandártábornok kinevezésére vonatkozó javaslatot tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadták el.

Somssich Gabriellát – akkor mint rendőr ezredest, rendőrségi főtanácsost, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Rendészeti Felügyeleti és Tervezési Főosztályának főosztályvezetőjét – még 2009. március 15-én, Sólyom László köztársasági elnök nevezte ki rendőr dandártábornokká. A minisztériumi feladatokat követően közel tíz évet töltött vezetőként az Országos Rendőr-főkapitányság Ellenőrzési Szolgálatánál. Közel három évtizedes kiemelkedő színvonalú szolgálati tevékenysége elismeréséül Áder János köztársasági elnöktől idén márciusban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének Katonai Tagozatát vehette át.

Somssich Gabriella várhatóan 2020. január elsejétől tölti be a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetői pozícióját, egyben mint az ország első női rendőrfőkapitánya.

 

Kiemelt archív fotó: Somssich Gabriella rendőr dandártábornok a Tisza-tavi Régiós Közbiztonsági Koordinációs Bizottság turisztikai szezonnyitó ülésén, 2019. májusában (Fotó: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság)