Autistáknak és családjaiknak nyílik információs pont Salgótarjánban is

Az autizmus világnapja alkalmából kék színnel megvilágított polgármesteri hivatal és a Múzeum tér Salgótarjánban 2016. április 1-jén (MTI Fotó: Komka Péter)

 

Autizmussal élőknek, családjaiknak, szakembereknek, valamint laikus érdeklődőknek nyit hat információs központot vidéken novemberben az Autisták Országos Szövetsége kormányzati támogatással – jelentette be Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár és Kővári Edit, a szervezet elnöke.

 

A Nagykanizsán, Székesfehérváron, Veszprémben, Vésztőn, Szegeden és Salgótarjánban nyíló regionális központok ügyfélszolgálati irodaként és a térségi kapcsolatépítés intézményeként működnek majd egy-egy helyi civil szervezetre alapozva. Az államtitkár közölte, jövőre 59 millió forinttal támogatják az AOSZ-t, Kővári Edit pedig azt mondta, hogy a szervezet csaknem egy-egy millió forintot biztosít jövőre a helyi intézményeknek.

Czibere Károly azt hangoztatta, az autizmus nemcsak az érintett egyének, családok és az őket segítő közösségek ügye, hanem mindenkié, a kormányzat pedig azon dolgozik, hogy ne maradjanak magukra nehézségeikkel és kérdéseikkel, és szerinte ez utóbbi miatt hiánypótló a mostani szakmai fejlesztés – írja az MTI.

 

Autizmus Nap lesz kedden a Stécé Kávéházban

2016. november 8-án (kedden) délután a Stécé Kávéházban tartandó szakmai programra várja az érdeklődőket a Nógrádi Autizmus Alapítvány és az Abigél Közhasznú Egyesület.

Fontosnak tartjuk azt, hogy az emberek figyelmét felhívjuk az autizmusra. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy gyakran az ismerethiány okozza az emberek elfordulását, idegenkedését az autizmussal élő személyektől. Bár a média egyre gyakrabban foglalkozik ezzel a témával, a lakosság ismeretei igen gyérek ezen a területen. Az autizmussal élők viselkedése, gesztusai az átlagtól éltérőek, az emberek általában nem értik a gyermek vagy felnőtt viselkedését. Ezeket látva és tapasztalva arra törekszünk, hogy az egész lakosságot tájékoztassuk, informáljuk erről a pervazív fejlődési zavarról. Szeretnénk elősegíteni az autizmussal élő személyek társadalmi el- és befogadását

– olvasható a rendezvény előszava, melynek részletes programja alább megtekinthető.

 

 

Kiemelt fotó: Az autizmus világnapja alkalmából kék színnel megvilágított polgármesteri hivatal és a Múzeum tér Salgótarjánban 2016. április 1-én (MTI Fotó: Komka Péter)