Három nógrádi településen százezer forint alatt volt az átlagkereset

Magyarország 19 megyéjéből 14-ben, köztük Nógrádban is az országos átlag alatt volt a havi nettó kereset 2019-ben – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapesten havi nettó 260 ezer forint, a megyei jogú városokban 214 ezer forint volt a kereset, míg a többi városban 186 ezer forint, s végül a községekben 161 ezer forint. A legmagasabb érték Telkiben volt, ahol átlagosan 390 ezer forintot vitt haza egy munkavállaló, míg a legalacsonyabb Csenyétén, havi 31 ezer forint.

Nem elírás: 2019-es adatokat elemzett részletesen a GKI. Az ilyen mélységű, települési szinten is értelmezhető elemzések adatkinyerése és elemzése hosszabb időt vesz igénybe amellett, hogy az ehhez alapul szolgáló információk is csak a személyi jövedelemadó bevallások beérkezését követően állnak rendelkezésre.

A NAV területi adatain alapuló elemzésük szerint Nyugat- és Közép-Dunántúlon az átlag felett kerestek a munkavállalók, míg a Dél-Dunántúlon és az északkeleti megyékben jóval az országos átlag alatti összeget vihettek haza az alkalmazottak. Nógrád megyében 172 ezer forint volt az átlagkereset 2019-ben; Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megyékkel azonosan, Békés valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben pedig még ettől is alacsonyabbak voltak a fizetések.

Havi nettó átlagkereset települések szerint 2019-ben a GKI számításában, NAV adatok alapján, ezer forintban (Forrás: GKI Gazdaságkutató Zrt.)
Havi nettó átlagkereset települések szerint 2019-ben a GKI számításában, NAV adatok alapján, ezer forintban (Forrás: GKI Gazdaságkutató Zrt.)

A GKI térképe szerint megyén belül a legkevesebbet a sóshartyáni, endrefalvai, valamint nógrádszakáli lakosok keresték, akiknek átlagos nettó bére a százezer forintot sem érte el. Ezzel szemben a megyei átlag feletti fizetést vihettek haza a Balassagyarmaton, Berkenyén, Cserhátszentivánban, Nógrádon, Nőtincsen, illetve Szendehelyen élők. Összességében az is elmondható, hogy a nyugat-nógrádi járásokban valamivel magasabb volt az átlagbér 2019-ben, mint Kelet-Nógrádban.

 

GKI nyomán  / Kiemelt fotónk illusztráció! (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)