Helyreállt az áramellátás Salgótarján összes településrészén

Ahogy arról portálunk is beszámolt, a múlt heti intenzív havazás miatt csütörtökön Salgótarján több településrésze is áram nélkül maradt. Az áramkimaradás miatt egyes háztartásokban fűteni sem tudtak, így Fekete Zsolt polgármester a katasztrófavédelemmel együttműködve több helyszínen is melegedőket jelölt ki, ahogyan a problémával szintén érintett Somoskőújfalu községben is így tettek. Az ÉMÁSZ munkatársai nagy erőkkel dolgoztak a probléma elhárításán, így péntek estére már minden háztartásban volt áram.

 

Öt helyszínen várták a melegedni vágyókat

Szikora Viktória, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője portálunknak elmondta:

az áramszolgáltatás kimaradása miatt Salgótarján önkormányzata és a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a város egyes településrészein, összesen öt melegedőhelyet jelölt ki, ezek február 11-én és 12-én működtek.

A helyettes szóvivő ismertetése szerint Zagyvarónán a Bátki József Közösségi Házban várták a melegedni vágyókat, itt csütörtökön a HELP-Mentőegyesület önkéntesei voltak jelen, ők aggregátorral biztosították az áramellátást. Salgóbányán a Vár úti Idősek Klubjában alakítottak ki melegedőt, itt csütörtök 11 órától péntek 21 óráig a Karancs Speciális Mentőszolgálat önkéntesei segítettek. A vöröskereszt önkéntesei mindkét helyszínen meleg teával várták a lakosságot.

Somoskőn a helyi könyvtárban, február 11-én és 12-én, napközben működött melegedőhely, ott az Észak-Mátra Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntesei voltak jelen, akik áramfejlesztővel, hőlégbefúvóval és olajradiátorral gondoskodtak a melegedni vágyókról, illetve itt is segítettek a vöröskereszt munkatársai. Rónafalun a Kultúrházban, a Rónafaluért Baráti Társaság önkéntesei várták a betérőket, a katasztrófavédelem pedig aggregátort vitt a helyszínre. Szikora Viktória hozzátette: melegedőhelyként jelölték ki a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokot is, ide azonban egyetlen személy tért be mindösszesen.

A többi helyszínen a két nap alatt összesen mintegy 30 fő fordult meg: közülük volt, aki csak a mobiltelefonját töltötte fel, de voltak, akik hosszabb időt töltöttek el a melegedőkön.

 

Tíz aggregátor segítette az áramellátást

Az áramkimaradást az okozta, hogy több helyen is fák, illetve faágak dőltek a vezetékekre. Az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiaszolgáltató Zrt. megkeresésünkre közölte: a problémát elsősorban a lehullott hó súlya okozta, valamint szerepet játszott benne az elmúlt hónap enyhe, esős időjárása is, amely jól feláztatott talajt képezve hozzájárult a fák gyökerestül való kidőléséhez. Az útra – és erdei utakra – kidőlt fák az elhárítást is nehezítették, több problémás helyszínt ráadásul csak száraz időben lehet gépjárművel megközelíteni.

Az ÉMÁSZ sajtóosztálya ismertette, a térségben átmeneti megoldásként tíz darab aggregátort telepítettek, ezek gyakorlatilag a teljes transzformátorkörzetben képesek voltak ellátni a lakossági fogyasztókat.

Kiemelték: vannak olyan helyek, ahol ideiglenes megoldások születtek a gyors ellátás érdekében, ezekhez később még vissza kell térniük a szakembereknek, hogy elvégezzék a végleges helyreállítást. Mindez már tervezett keretek között, a lakosságot értesítve fog történni.

Jelenleg Salgótarjánban egy darab önjáró aggregátor továbbra is készenlétben áll, a többit máshonnan, cégen belülről és kívülről vezényelték a város környékére az elmúlt napokban – tették hozzá.

 

3100.hu fotó: Az áramellátást ideiglenesen aggregátorok biztosították több településrészen is