Államalapítás ünnepe Salgótarjánban közös imádsággal és éjszakába nyúló Fő téri koncertekkel

Augusztus 20-án, kedden Salgótarjánban, Államalapító Szent István ünnepén koszorúzási ünnepségre és közös imádságra invitálják a városlakókat a Szent István térre, 15 órára. Itt beszédet mond majd Fekete Zsolt polgármester, míg az ünnepi műsort a Zenthe Ferenc Színház művészei adják.

A Fő téri programot 16:30-tól Polyák Lilla és Gömöri András Máté műsora nyitja. A polgármesteri köszöntő és az új kenyér szentelése a folytatás a ’90-es évek jegyében zajlik majd: fellép Cory az ex-Happy Gang-ből, a V-tech, a Groovehouse, 20 órától pedig élő koncertet ad a TNT. A 21:30-kor kezdődő ünnepi tűzijáték után is érdemes a téren maradni, hiszen hatalmas retro disco lesz Dévényi Tibi bácsi vezetésével.

A Fő téri rendezvények miatt lezárják a salgótarjáni Rákóczi út városközponti szakaszát augusztus 20-án délután három órától kezdve egészen az éjszakai órákig. Emiatt terelőútvonalon közlekednek majd az autóbuszok is ebben az időszakban: a járatok a postai aluljárónál található megállóhelye(ke)t érintik, a Beszterce-lakótelep irányában pedig a Füleki úti körforgalom helyett a kerékpárüzlet előtti, ideiglenes megállóban állnak meg.

 

Kiemelt fotónk illusztráció! (MTI Fotó: Sóki Tamás)