A zagyvarónai dohányboltot akarta kirabolni egy férfi

Ma hajnalban, 6 óra előtt 10 perccel ment be egy arcát eltakaró férfi az Ötvözetgyár úti dohánybolta, egy szúróeszközzel megfenyegette az alkalmazottat és készpénzt követelt, majd elmenekült a helyszínről – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A salgótarjáni rendőrök az ismeretlen férfi azonosításához a lakosság segítségét kérik.

A 30-40 év közötti, 180 cm magas, vékony testalkatú férfi az elkövetéskor sötétkék színű cipzáros, kapucnis felsőt, sötét nadrágot és fekete színű cipőt viselt. Az elkövetőről a biztonsági kamera felvételt készített, ez kiemelt képünkön látható. A bűncselekmény elkövetéséről, vagy annak részleteiről egy baseball sapkát viselő férfi is információval rendelkezhet – a róla, illetve az elkövetőről készült további felvételek a rendőrség honlapján megtekinthetőek.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képeken látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható +36 80 555 111-es “Telefontanú” zöld számon, illetve a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.