A salgótarjáni óvodákban és bölcsődékben is elérhető a kiscsoportos gyermekfelügyelet

3100.hu Fotó: A Mackóvárban található mini bölcsőde a Bocsoda elnevezést kapta

A vonatkozó rendeletnek megfelelően az önkormányzati fenntartású salgótarjáni óvodákban és bölcsődékben is bevezették a gyermekek napközbeni kiscsoportos felügyeletét, legfeljebb ötfős csoportokban. Andóné Angyal Mária, a Salgótarján Összevont Óvoda és Bölcsőde vezetője ismertette: a felügyelet valamennyi tagóvodájukban és mini bölcsődéjükben elérhető. A gyermekek védelme érdekében továbbra is felelősségteljes magatartásra kérik a szülőket.

Azt kérik, hogy aki biztosítani tudja az otthoni felügyeletet, tartsa otthon gyermekét.

Andóné Angyal Mária tájékoztatása szerint – mivel a gyermekek ellátását csak ötfős csoportokban lehetséges biztosítani – továbbra is előnyt élveznek az egészségügyben, a rendfenntartó szerveknél és a kereskedelmi alapellátó rendszerben dolgozó szülők, valamint azok a szülők, akik munkahelyi igazolással rendelkeznek arról, hogy munkájuk alól a továbbiakban sem tudnak mentesülni.

Kiscsoportos felügyeletet a veszélyhelyzet elrendelését követően is biztosítottak, de csak a Mackóvár Központ Óvoda és Bölcsődében. Egyelőre nem ugrott meg jelentősen azoknak a gyermekeknek a száma, akinek felügyeletét kérték a szülők. Az ügyelet iránti igény benyújtása rugalmasan intézhető: e-mailben, levélben vagy telefonon is lehet ezt jelezni az intézmények irányába. A kiscsoportos felügyelet feltétele továbbá, hogy a szülőnek írásban nyilatkoznia kell arról, hogy a gyermeknek nincs fertőző betegsége.

 

Kiemelt fotónk illusztráció!