A nógrádi vizekben is előforduló jászkeszeg az év hala cím egyik jelöltje

A jászkeszeg /Leuciscus idus/ (Fotó: Sallai Zoltán/Magyar Haltani Társaság)

Az angolna, a fürge cselle és a jászkeszeg verseng a 2021-es év hala címért, amelynek odaítéléséről a Magyar Haltani Társaság honlapján szavazhatnak az érdeklődők – közölte az MTI-vel a szervezet elnöke.

Harka Ákos felidézte, hogy a korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, a kecsege, a compó, a harcsa, a balin, a vörösszárnyú keszeg, míg idén a süllő érdemelte ki az év hala címet. Az eddigi gyakorlatot követve a most indított közönségszavazás győztesére sem vár egyéb jutalom, mint hogy nagyobb figyelem övezi majd a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben – fogalmazott.

A 3100.hu megkeresésére Kapás Imre, a Horgász Egyesületek Nógrád Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke elmondta: a három fajta közül a jászkeszeg található meg Nógrád megye vizeiben.

A régióban – ahogy az országban is – a ponty a legjellemzőbb halfajta, de előfordul a vörösszárnyú keszeg is, ami a 2019-es év hala szavazás győztese volt.

Az Ipoly sajátos halai többek között a paduc, a szilvaorrú keszeg és a márna.

A szövetség elnöke elmondta, hogy az Ipolynál nagy problémát jelentenek az 1980-as években épült műtárgyak. Ezek ugyanis teljesen lehetetlenné teszik a halak számára a hosszanti átjárást, amik korábban az ívási időszakban feljártak a folyó felső szakaszára. A szövetség ezért tartályokban szállítja el a halakat az elzárt részre, hogy ott is szaporodni tudjanak, és a felső szakaszon is megjelenjenek ezek a fajták.

Kapás Imre egy, a horgászok számára fontos információt is megosztott: 2021-ben megújul az állami horgászjegyek és a területi engedélyek kiadása, mellyel kapcsolatban újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg jövőre.

 

Kiemelt fotó: A jászkeszeg /Leuciscus idus/ (Fotó: Sallai Zoltán/Magyar Haltani Társaság)