A Magyar Falu Program részeként újult meg az orvosi rendelő Kishartyánban

Szerdán átadták a felújított kishartyáni orvosi rendelőt, a beruházás a Magyar Falu Program pályázati kiírásán elnyert 22 millió forint támogatásból valósulhatott meg. Sándor Attila, Kishartyán polgármestere a 3100.hu-nak elmondta: a kormányzati támogatásból megvalósult az épület homlokzati és lábazati szigetelése, a nyílászárók cseréje és a tető javítása is. Az ingatlan az orvosi rendelőn felül a védőnői rendelésnek és a helyi könyvtárnak is helyet ad.

A településvezető emlékeztetett arra is, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Nógrád megyei keretéből sikerült energetikai korszerűsítéssel egybekötve felújítaniuk a községháza épületét, továbbá 28 millió forint támogatást nyertek ugyaninnen az óvoda – elsősorban energetikai célú – megújítására is. A beruházás már utóbbi helyszínen is zajlik, a kivitelezés várhatóan májusig tart majd.

Sándor Attila kiemelte: a községháza és az orvosi rendelő már megvalósult, valamint az óvoda folyamatban lévő felújításával Kishartyán mind a három nagy, önkormányzati fenntartásban lévő középülete a kor elvárásainak megfelelő állapotban áll, illetve áll majd a lakosság rendelkezésére.

A felújított kishartyáni orvosi rendelő (Fotó: Dr. Becsó Károly Országgyűlési képviselő | Facebook)
A felújított kishartyáni orvosi rendelő (Fotó: Dr. Becsó Károly Országgyűlési képviselő | Facebook)
A polgármester hozzátette azt is, hogy az energiahatékonyságra kiemelten koncentráló beruházások eredményeképpen nem csak az épületek működtetéséhez kapcsolódó károsanyag-kibocsátás csökken, de olcsóbbá is válik azok fenntartása.