“A legfontosabb, ami itt most történt, az a közösségépítés”

A Sakkozzuk ki! akciócsoport ötletére alapozva; a közösség és a maguk köré gyűjtött csapat, továbbá a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft., a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Dornyay Béla Múzeum szervezésében; mintegy kettőszáz önkéntes segítő hozzájárulásával elkészült Salgótarján harmadik szabadtéri tárlata a főposta melletti vasúti aluljáróban.

A múlt héten már előkészített, lealapozott műfalakra grafikusok rajzolják fel a kidolgozott látványtervnek megfelelő körvonalakat, a színeket pedig az akcióhoz csatlakozó önkéntesek vitték fel a felületre a szombati nap során.

A szervezők felhívására a várakozásokat messze meghaladó számban, mintegy kettőszázan csatlakoztak önkéntesen. Népszerűek voltak a kísérőprogramok is, hiszen a segítőket és az érdeklődőket többek között kézműves foglalkozásokkal, gyöngy- és papírvarázzsal, üvegfestéssel, a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület tárlatával és kreatív workshoppal is várták.

A háttér megfestését követően vasárnap délelőtt szakemberek segítségével helyezték ki a tárlat anyagát. A város életképeiből összeállított, 42 alkotást felvonultató fotókiállítást vasárnap délután adták át.

Dániel Zoltán alpolgármester köszöntőjében a közösségi összefogást méltatva kiemelte: Salgótarjánban, a várost alkotó polgárokban van lehetőség. Megfogalmazta, hogy a Rákóczi úton és a Pécskő úton kialakított tárlatok tapasztalata is azt mutatja, hogy ha szépet és igényeset teremtünk, akkor azt a város lakossága is vigyázza. A város alpolgármestere reményét fejezte ki, hogy a másik kettőhöz hasonlóan a postai aluljáróban megtekinthető tárlatot is óvja és megbecsüli majd a város közössége.

A legfontosabb, ami itt most történt, az a közösségépítés – hangsúlyozta a megnyitón Kovács Bodor Sándor fotóművész, aki Homoga Józseffel, a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület elnökével közösen a tárlat megvalósításához kiírt fotópályázat szakmai zsűrijének vezetője volt. Erős közösségek nélkül nem létezhet igazi városi lét – tette hozzá.

Homoga József ismertette: esküvőtől kezdve a különböző helyi sportrendezvények emlékképein át a város ikonikus helyszíneiig és rendezvényeiig Salgótarján megannyi mozgalmas pillanata köszön vissza a tárlat anyagában.