A kkv-szektor fejlesztésének stratégia és a vendéglátásban érdekelt szereplők digitális felzárkózása az iparkamara áprilisi eseményeinek fókuszában

Április második felében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkárának tehetik fel kérdéseiket, adhatnak javaslatokat a vállalkozók Salgótarjánban, míg Balassagyarmaton az aktív pihenésben, vendéglátásban érdekelt szereplők tájékozódhatnak a digitális átalakulásban rejlő lehetőségekről.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és az ITM, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével a kkv-szektor stratégiájának megalkotásához kapcsolódó szakmai fórumot szervez 2019. április 23-án Salgótarjánban. A megyei kamara Alkotmány úti székházában 10 órakor kezdődő eseményen Dr. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára ismerteti majd röviden a szóban forgó stratégiát, majd szakmai fórum keretein belül lesz körüljárható a téma az érdeklődő vállalkozások, érintett szervezetek számára.

A vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet megteremtése mellett a vállalkozói szemléletváltást ösztönzi a társadalmi egyeztetés alatt álló kis- és középvállalkozói (kkv) stratégiatervezet – mondta korábban az ITM államtitkára. György László elsősorban az innovációs és digitális képességek erősítése érdekében sürgette a vállalkozások fejlesztését és a vállalkozók további képzését. Az átalakulási folyamatot a kormány elé kerülő kkv-stratégia többek között a keresletvezérelt felnőttképzések és a tapasztalatcsere ösztönzésével támogatná – tette hozzá. A kkv-stratégia elemei közül kiemelte az exportképes vállalkozások külpiaci terjeszkedésének ösztönzését, valamint a vállalkozói adóadminisztráció mérséklését. Az államtitkár az új stratégia egyik legfontosabb kihívásának nevezte, hogy a kkv-k nehezebben férnek hozzá fejlesztési és beruházási forrásokhoz, mint a nemzetközi nagyvállalatok, az akadályok mérséklése érdekében ezért egyeztetéseket sürgetett az érintett pénzintézetekkel.

Balassagyarmaton folytatódik 2019. április 24-án a Modern Vállalkozások Programja keretében indított Vállalkozz Digitálisan! rendezvénysorozat. Az Ipoly Erdő Zrt. Bajcsy-Zsilinszky utca 10. szám alatti székházában megrendezendő esemény fókuszába az aktív pihenést érintő digitális átalakulás kerül, de az eseményen szó lesz panziómenedzsmentről, az internetes jelenlét fontosságáról és a digitalizáció vendéglátásban betöltött szerepéről is. Az érdeklődők választ kaphatnak majd arra, hogy hogyan tud egy vállalkozás lépést tartani a felgyorsult digitális fejlődéssel, hogyan lehet a digitalizációval pótolni a hiányzó munkaerőt, de arra is, hogy hogyan juthatnak hozzá 35+5 százalékos vissza nem térítendő pályázati forráshoz ezen célok elérése érdekében. A program részeként weboldal készítő, panzió mendzsment szoftverek és felhő alapú megoldásokat, illetve éttermi megoldásokat kínáló vállalkozások is bemutatkoznak, a Korona Takarék Takarékszövetkezet pedig az MFB Ponton elérhető szolgáltatásokat ismerteti majd.

A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mindkét rendezvénye ingyenes a résztvevők számára, de regisztrációhoz kötött. További információ a www.nkik.hu honlapon érhető el.

 

Kiemelt fotó: György László államtitkár a fórumsorozat egy korábbi eseményén (Fotó: MKIK)