51,5 millió forint rendkívüli szociális támogatás Salgótarjánnak

(3100.hu Fotó: Komka Péter)

 

Döntött a Belügyminisztérium a helyi önkormányzatok rendkívüli szociális támogatásáról – Salgótarjánba mintegy 51,5 millió forint vissza nem térítendő összeg érkezik erre a célra.

 

A több mint ötvenmilliós támogatási összeg a teljes, országos keret nem egész hat százaléka, Mohács, Orosháza és Kaposvár után a negyedik legmagasabb összeg. Tavaly 7,7 millió forintot kapott ezen jogcímen a megyeszékhely önkormányzata.

A kötelező ellátáson kívül a város önkormányzata a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások, valamint a gyógyszerkiadások viseléséhez nyújt települési támogatást, melynek fedezete elsősorban az iparűzési adóbevétel. Salgótarján városa azért nyújthatta be pályázatát a rendkívüli támogatásra a kormány felé, mert megfelel annak a kritériumnak, hogy egy lakosra jutó adóerő-képessége nem haladja meg a 32000 forintot. Ez a megyeszékhely esetében 19889 forint.

Nógrád megyéből ugyanezen forrásból 2,2 millió forint érkezik Karancsságra, bő másfél millió forint Szátokra és Nógrádmegyerbe, továbbá bő 1,1 millió forint Endrefalvára.

 

Forrás: Rádió Focus