Visszatekintő – 2017/2. negyedév

Visszatekintésünk második részében április, május és június legfontosabb, vagy éppen a 3100.hu olvasóinál legnépszerűbb híreit villantjuk fel.

 

Április

Nyolc órán belül elfogták a rendőrök az idős somoskőújfalui nő megölésével gyanúsítható férfit.

Elzárta a hó a külvilágtól a Mátra felső régióit.

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete vehette át idén a “Civilek a városért” díjat.

Ittasan vezetett a Bajcsy-Zsilinszky úti baleset egyik résztvevője.

Elhunyt Bobály Attila szobrászművész.

350 millió forintot fordít utak felújítására Salgótarján önkormányzata a kormány által 2016 decemberében a város számára megítélt 1,5 milliárd forintos fejlesztési forrásból. A felújítandó utak listáját áprilisban tette közzé az önkormányzat.

Betyárjó Szikvíz – hamarosan megkezdik a mátraszőlősi ásványvíz palackozását.

Írtunk egy érdekes alvásfelmérésről is, miszerint a salgótarjániak több mint fele már az ébredést követően is fáradtnak érzi magát.

 

Május

Jogerős ítélet született a 2015-ös galgagutai vasúti tömegszerencsétlenség ügyében.

Három körözés volt érvényben az ellen az 50 éves férfi ellen, aki egy víkendházban bujkált.

Megnyitották a 34. salgótarjáni tavaszi tárlatot.

Elkészült a salgótarjáni főplébánia templomának részleges felújítása.

Májusban volt 150 éve, hogy elindult a vasúti közlekedés a főváros és Salgótarján között.

A Salgóbányára tervezett adótorony ügyében a Geocsodák Háza lett a kompromisszumos megoldás.

A Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya az ápolókat köszöntötte a Megyeházán.

Gyárlátogatáson jártunk a “Vegyépszernél”.

 

Június

Háromszázmillió forint áfát csalt el egy bűnszervezet műtrágya-kereskedelemmel, a cégügyek egy részét egy salgótarjáni kocsmából intézték.

Az egészségügyben dolgozókata város pedagógusait és a tanév versenyhelyezett diákjait is köszöntötték Salgótarjánban.

Állami felszámolót jelöltek ki a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-hez.

Megkezdődött a 21-es út négynyomúsítása újabb két szakaszon: Tar, illetve Bátonyterenye térségében.

Az Új Palócország Egyesület felméréséből kiderült: tíz helyi középiskolásból egy tervezi a jövőjét Salgótarján térségében.

23 autóbusszal frissült a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. nógrádi járműparkja.

Miniszteri elismeréseket vehetett át Molnár Zoltán és Murányi Sándor.

Országos Közlekedésrendészeti Szakmai Verseny zajlott Hollókőben, Balassagyarmaton, illetve Salgótarján belvárosában.

A névadó nyerte a Pünkösdi Kadlót Félmaratont.

 

Kiemelt fotó: Az Országos Közlekedésrendészeti Szakmai Verseny résztvevői érkeznek Salgótarjánba (Fotó: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság)