Visszatekintő – 2017/1. negyedév

Orbán Viktor miniszterelnök és Fekete Zsolt polgármester kicserélik a dokumentumot, miután aláírták a Modern városok program keretében kötött együttműködési megállapodást a salgótarjáni városháza dísztermében (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Visszatekintésünk első részében január, február és március legfontosabb, vagy éppen a 3100.hu olvasóinál legnépszerűbb híreit villantjuk fel.

 

Január

Salgótarján várossá nyilvánításának 95. évfordulóján tartották a hagyományos városi ünnepséget, melyen átadták a salgótarjáni kitüntető címeket és díjakat is.

Az Óbudai Egyetem bejelentette, hogy szenátusának döntése alapján műszaki mérnökasszisztens felsőfokú szakképzést indítanak Salgótarjánban.

90 éves korában elhunyt ifjabb Szabó István, kétszeres Munkácsy-díjas szobrászművész, Nógrád megye díszpolgára.

A jogerős ítélet szerint egy vádlottat részben felmentett, egynél pedig enyhített a büntetéseken a Balassagyarmati Törvényszék a medveügyként elhíresült büntetőperben. Az ügynek összesen 11 vádlottja volt.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság egy drogterjesztő hálózatot számolt fel, a Pásztói Járásbíróságon pedig egy betörőcsoport ellen 104 vádpontban, 112 sértett sérelmére elkövetett bűncselekmények ügyében indult tárgyalássorozat.

Egy jótékonysági akció keretében 200 plüssmacit adtak át a salgótarjáni mentőknek.

A Fradi nyerte a 25. Gabora Gálát.

Vadmacskát engedtek szabadon Nógrád és Pest megyék határán.

 

Február

Előzetes letartóztatásba került az a 27 éves mihálygergei nő, akit azzal gyanúsítottak, hogy a szülés után megölte kislányát. Azt a mátranováki nőt pedig, aki még 2013 nyarán, közvetlenül a szülés után sorsára hagyta életképes kislányát, gondatlan emberölés vétsége miatt két év hat hónap fogházbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla.

23-as főút fejlesztésével kapcsolatos terveket áttekintve megírtuk: elkerülő utat kaphat majd Kisterenye, Nemti és Nádújfalu is.

62 embert várta melegedőbuszokban a kolóniatűz eloltását a Jónásch-telepen.

Türelemmel viselt, hosszú betegség után február 10-én, életének 91. évében elhunyt Deme Attila, Salgótarján díszpolgára.

385 millió forint munkahelyteremtő támogatás érkezett a Salgglas Zrt.-hez.

A kisterenyei víztározó elsődleges hasznosítási célja továbbra is az árvízcsúcs-csökkentés – tudtuk meg a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságtól.

Írtunk a közel száz éves zagyvarónai alagútról és az ott talált cseppkövekről.

Videók segítségével mutattuk meg, mennyire segítik a salgótarjániak a mentőautók közlekedését.

Átadták a városi elismeréseket a sport területén legeredményesebbek részére: tájfutás, ökölvívás, öttusa, kosárlabda, hegyikerékpár, úszás és autóversenyzés területén születtek 2016-ban a legjobb salgótarjáni eredmények.

 

Március

Megállapodást kötött Orbán Viktor miniszterelnök és Fekete Zsolt polgármester a Modern Városok Program salgótarjáni fejlesztéseiről, melyek összértéke a 100 milliárd forintot is meghaladja.

Több hétig a figyelem fókuszában volt az ügy, de végül az eredetileg tervezett helyen felfüggesztette a salgóbányai adótorony építést a Magyar Telekom.

Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott az ivádi gyilkos.

A biztosított hitelezők (jellemzően a bankok) az utolsó csődegyezségi tárgyaláson nem vettek rész, mert már előzőleg döntés született arról, hogy a Palóc Nagykereskedelmi Kft. által előterjesztett csődegyezségi ajánlatot nem fogadják el. Ezzel csődegyezségre nem került sor, elindult a felszámolási eljárás.

Kilenc autót törtek fel két óra alatt a salgótarjáni éjszakában – az elkövetőket őrizetbe vették a nyomozók.

Seres Tibor lett az új megyei katasztrófavédelmi igazgató, miután Berecz György korábbi vezetőt kinevezték az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központjának igazgatójának.

A salgótarjáni kórház sürgősségi osztályának is duplájára emelkedett az állami támogatása.

Az Európai Unió sereghajtói között az Észak-magyarországi régió – írtuk meg az Európai Unió régióinak teljesítményéről és helyzetéről szóló, háromévente megjelenő átfogó elemzés alapján.

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült Dr. Simonyi Sándor.

A budapesti Uránia Filmszínház dísztermében a XI. BIG Filmfesztivál programjában vetítették a Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium 12.B osztályának New generation című filmjét.

 

Kiemelt fotó: Orbán Viktor miniszterelnök és Fekete Zsolt polgármester (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)