Újra színpadon Salgótarjánban a Még egyszer hátulról

Bozó Andrea Brooke Ashton, Baksa Imre Frederick Fellowes, Kovács Vanda Belinda Blair és Máté Krisztián Garry Lejeune szerepében a darab próbáján (MTI Fotó: Komka Péter)

Szólóelőadásként újra műsorra tűzi a Zenthe Ferenc Színház a “Függöny fel! – Még egyszer hátulról” című Michael Frayn-darabot. A döntés a színház vezetésétől nem váratlan, hiszen az őszi premier-időszak lényegében folyamatos telt ház mellett zajlott.

A mű nem másról szól, mint a színházi és színészi létről. A rendező Susán Ferenc szerint a darab egy remekül megírt, helyzetkomikumokra, kettős értelmekre építő előadás, amely folytonos figyelem, ezáltal nem kis feladat elé állítja a színészeket, de pontosan ebből lehet egy remek hangulatú estét színpadra állítani. Ez már többször meg is valósult, hiszen telt házas előadások során tudhatja maga mögött a színház a darabbal. A szereplők között láthatja a közönség Vándor Évát, Kautzky Armandot, Kovács Vandát, Bozó Andreát, Albert Pétert, Máté Krisztiánt és Baksa Imrét. A szólóelőadásra 2018. január 4-én, 19 órától kerül sor.

 

Sűrű év vége, év eleje

A színházbarátok számára egészen gazdag kínálattal jelentkezik a Zenthe Ferenc Színház és a József Attila Művelődési Központ az év végi, év eleji időszakban.

A két ünnep között, december 28-án 19 órakor a Szabad Tér Színház érkezik Salgótarjánba az “Így szerettek ők” című romantikus előadással. A produkció jelentős magyar írók különleges párkapcsolati történeteit álmodja színpadra kiváló színművészek tolmácsolásában. A zenés irodalmi időutazás során olyan írók magánéletébe nyerhetünk bepillantást, mint Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Ady Endre, Heltai Jenő, József Attila vagy Weöres Sándor. A szereplők pedig nem mások, mint Nagy-Kálózy Eszter, Gryllus Dorka, Rudolf Péter és Simon Kornél.

Az újév első salgótarjáni zenei élményének január 1-jén 18 órától a József Attila Művelődési Központban lehetnek részesei az érdeklődők. Jubileumi újévi hangversenyt tartanak ugyanis ezen az estén Kalocsai Zsuzsával, Sasvári Sándorral, Faludy Judittal, Szolnoki Péterrel, Laklóth Aladárral, Fonyó Barbarával, Pankotay Péterrel, Beeri Szilviával, Somogyi Katalinnal, Szenthelyi Krisztiánnal és Sasvári Lénával. Az újévi hangversenyen közreműködik a Jubileumi Hangverseny Zenekar, vezényel Kökényessy Zoltán, zongorán közreműködik Szegeczky Ágnes. A Jubileumi Salgótarjáni Újévi Hangverseny művészeti vezetője ez alkalommal is Pándy Piroska, Liszt Ferenc-díjas operaénekes.

Január 6-án 19 órától a “Kármen” című gyönyörűszép táncfantáziát láthatják a József Attila Művelődési Központban, mely a Komlóssy Erzsébet Bérlet előadása is egyben. Bizet halhatatlan operája ihlette a Bartók Táncszínház bemutatóját. Ez az előadás azonban nem Sevillában játszódik a történelmi múltban, hanem Magyarországon, a jelenben. Egy vidéki kisközség szereplői népesítik be ezt a szenvedélyes, magával ragadó históriát, élükön Kármennel, a szemrevaló cigánylánnyal.

Jegyek korlátozott számban a József Attila Művelődési Központ jegypénztárában még kaphatóak a fenti előadásokra.

 

Kiemelt fotó: Bozó Andrea Brooke Ashton, Baksa Imre Frederick Fellowes, Kovács Vanda Belinda Blair és Máté Krisztián Garry Lejeune szerepében a darab próbáján (MTI Fotó: Komka Péter)