Újra dixieland fesztivál Salgótarjánban

 

Péntektől vasárnapig, több helyszínen zajlanak majd a 33. Nemzetközi Dixieland Fesztivál programjai Salgótarjánban.

 

Tóth Csaba fesztiváligazgató a 3100.hu kérdésére elmondta: a korábbiakban és most is arra törekedtek, hogy a jól bevált és a közönség által is kedvelt programelemek idén is megjelenjenek a fesztivál kínálatában. Bár az idei program tervezése során az elején még kevesebb programelemmel kalkuláltak, de a végére ismét háromnapos rendezvény kerekedett ki.

 

2017. május 5-én, pénteken délelőtt a Gyárfás Trió beavató lemezbemutató koncertje nyitva a programsorozatot. Pénteken és szombaton délután is ingyenesen látogatható szabadtéri koncertekkel várják a műfaj kedvelőit Salgótarján Fő terén. Pénteken a Lakatos Ürge Jazz Band és Németh Anna, majd a Storyville Jazz Band lép fel a Fő téri színpadon. Hozzájuk 20 órától a helyi muzsikusok becsatlakoznak majd és egy közös Jam Session-nel folytatódik a fesztivál a Kohász Művelődési Központban.

Szombaton délután 15 órától a Fő téren az ezen a héten lebonyolított III. Salgótarjáni Ifjúsági Jazztábor formációja, a cseh Down Beat Dixieland Band, a szlovák Dzipsís Gadzos és a Budapest Ragtime Band szórakoztatja a közönséget. A 33. Nemzetközi Dixieland Fesztivál csúcspontja a szombat este 20 órakor kezdődő színháztermi koncert lesz majd a József Attila Művelődési Központban, ahol a közel 55 éve működő lengyel Jazz Band Ball Orchestra és a nemzetközi hírnevüket a ’90-es években részint éppen a salgótarjáni fesztiválfellépésekkel megalapozó Hot Jazz Band zenéjét élvezhetik majd a vendégek. A Hot Jazz Band vezetésével, a fesztiválon résztvevő formációk közreműködésével a színháztermi koncertet követően egy Jam Session, avagy örömzenélés veszi majd kezdetét a Hello Café-ban.

A fesztivál vasárnap délelőtt 11 órától az Acélgyári úti Szent József plébániatemplomban gospel- és spirituálé koncerttel zárul majd a Pedagóguskórus közreműködésével, a program szólista vendége Németh Anna lesz. Helyi zenészek közreműködésével az ingyenes templomi program egy kis meglepetést is tartogat majd a közönség számára.

 

Tóth Csaba kérdésünkre kiemelte: a jazz nyilván egy rétegigényt szolgál ki, ugyanakkor minden gálakoncerten kiderül, hogy Salgótarjánban értik és átélik azt, ami a színpadon történik, “jó helyen szólnak a tapsok”. Az elmúlt évtizedek fesztiváljainak és a közel húsz évig működő jazztanszaknak ez egyaránt köszönhető – jelentette ki. A fesztiváligazgató hozzátette: a beavató koncertek és a jazztáborok azt a célt is szolgálják, hogy a szakmai fejlődésükben, a műfaj iránti érdeklődésükben ösztönzést kapjanak az érdeklődő – elsősorban helyi – fiatalok.

 

 

Hozzászólás írása

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.