Túramozgalom indult a várossá nyilvánítás 95. évfordulója alkalmából

 

A Salgótarján várossá nyilvánításának 95. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév programjaihoz csatlakozik túramozgalmával a Zöld Út Természetjárók Egyesülete. A 2017-es évre az egyesület összesen 55 gyalogtúrát hirdetett meg 5 és 26 kilométer közötti távokon.

 

1922. január 27-én a település akkori képviselő-testülete a Belügyminisztérium rendelete alapján rendezett tanácsú várossá nyilvánította Salgótarjánt, polgármesternek pedig dr. Förster Kálmánt választotta meg. Ezt egy emlékévvel ünnepli Salgótarján városa, melynek eseményei nem csak a kultúrát, a hivatalos vagy éppen közéleti programokat érintik, hanem a sport és a mozgás területét is.

A túramozgalom sikeres teljesítőjének az minősülhet majd, aki – összeadva az általa megtett távokat – legalább 95 kilométer hosszban teljesít a túrák közül. A feltételeknek megfelelő teljesítőket 2018 elején emléklappal és egyedi, külön a túramozgalom alkalmából gyártott hűtőmágnessel jutalmazzák majd. A túramozgalommal a Zöld Út Természetjárók Egyesülete az évfordulóra való emlékezés mellett a természetjárás népszerűsítését tűzte ki célul.

 

A túramozgalom következő túráját 2017. január 21-re, szombatra hirdették meg. A 15 kilométeres, 560 méter szintkülönbségű túra a Szorospatak – Ágasvár – Szamár-kő – Tuzson Arborétum – Csevice-völgy – Tar útvonalon halad majd. Vasárnap (2017. január 22-én) egy családi túrára várják a csatlakozókat. A Camping – Ponyi-tető – Gedőcz – Ruhagyár – Vadaskert – Nagy-Ortás – Pipis-hegy – Fő tér útvonal bejárása kevesebb mint 10 kilométeres távot takar. További információ a www.zute.hu honlapon érhető el.

 

Az év során meghirdetett összesen 55 gyalogtúra alkalmával a résztvevők bejárják majd Salgótarján térségén felül a közeli tájakat is, így a Mátra, a Cserhát, a Heves-Borsodi-dombság vagy a felvidéki Cseres-hegység területét is érintik. A túrák nem csak az egyesület tagjainak szólnak, azokhoz bárki csatlakozhat.

 

Kiemelt fotó: Túrázók a havas Medves-fennsíkon (Forrás: Miheller Tibor)