Több százan csatlakoztak Salgótarjánban a Kihívás Napjához

 

A nógrádi megyeszékhely a program magyarországi bevezetése óta, több mint húsz éve minden alkalommal csatlakozott az akcióhoz, melynek lényege, hogy minél többen mozogjanak ezen a napon legalább tizenöt percet.

 

Salgótarján a hatodik kategóriában, azaz a huszonötezer és hetvenezer fő lélekszámú települések között szerepel a versenyben – mondta el kérdésünkre Pusztáné Belinyák Ágnes főszervező, a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. sportszakmai csoportvezetője.

 

A város Fő terén az óvodásokat szólították meg elsősorban, akiknek különböző sorversenyeket rendeztek, miután Félegyházi Éva vezetésével megtörtént a mozgás előtti kötelező bemelegítés. A nap további részében minden korosztály számára kínáltak programot: volt streetball-torna, íjászat, judo, kung-fu, capoeira, pilates, továbbá táncsport-bemutató és aerobicmix is. A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete által biztosított kísérő program lehetőséget biztosított arra is, hogy az érdeklődők felmérjék egészségügyi állapotukat.

 

 

A Városi Sportcentrumban délelőtt a kispályás labdarúgásé volt a főszerep, itt középiskolások számára szerveztek programokat, amelybe lányok és fiúk is egyaránt bekapcsolódtak. A Kihívás Napjának eseményei egészen este hét óráig tartottak Salgótarjánban, a Fő téren.

Bár a szolgálatban lévő salgótarjáni tűzoltók a városközponti programokon nem vehettek részt, azonban a salgótarjáni tűzoltóság területén ők is csatlakoztak az akcióhoz: a riasztás nélküli késő délután során lábtengózással, tűzoltóautó-toló versennyel, csocsóval és asztaliteniszezéssel vették ki részüket a Kihívás Napjából.

 

 

Mint azt a szervezőktől megtudtuk: szerdán Salgótarjánban 83.129 darab 15 perces teljesítés történt, ezzel a nógrádi megyeszékhely a hatodik kategóriában Kazincbarcika városa mögött

[highlight background=”#333″ color=”#fff”] a második helyen végzett a hazai összevetésben [/highlight]

– tájékoztatta portálunkat Pusztáné Belinyák Ágnes.

Megyénkből Salgótarján mellett Szarvasgede és Szente települése is csatlakozott a Kihívás Napjához.

 

A Kihívás Napja

Az esemény egy nemzetközi sportvetélkedő, amelyet 1991 óta Magyarországon is minden év májusában rendeznek. A Challenge Day néven ismertté vált kezdeményezés 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos város vezetői határozták el, hogy egy egésznapos verseny keretében döntenek róla, melyikük városa a sportosabb. A verseny eldöntéséhez éjféltől este kilenc óráig folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább tizenöt percen keresztül.

A program alapvetően egy települések közötti verseny, amelyben a lakosság számának megfelelően hét kategóriában lehetett részt venni. A települések helyben rendezték meg a különféle megmozdulásokat, így a sportoláshoz a résztvevőknek nem kellett messzire menniük. A korábbi években összesen 1596 hazai település részt vett a kezdeményezésen, és idén is több mint száz önkormányzattól érkeztek nevezések.