Téli átállás 2017 – Idén is ingyenesen ellenőrzi a gépjárműveket a kormányhivatal

A Nógrád Megyei Kormányhivatal Salgótarjáni Járási Hivatala a gépjárművek őszi és téli viszonyokra való felkészítése jegyében idén is közlekedésbiztonsági akciót indít.

 

Az érdeklődő autósok előtt már nem ismeretlen, évről-évre visszatérő akció elsődleges célja a gépjárművezetők figyelemfelhívása az útviszonyok és a közlekedési feltételek időjárás változásából és alakulásából eredő megváltozására, valamint a járművek műszaki állapotának tematikus – elsősorban a gumiabroncsokra, az ablakmosó folyadékra és a világító- és jelzőberendezésekre fókuszáló – ellenőrzése.

 

Összehangolt akcióban ellenőrzik a közlekedési hatóságok szakemberei a személyautók és az autóbuszok megfelelő felkészítettségét a téli időjárási körülményekre 2017 november 8. és 10. között – tájékoztatta közleményben az MTI-t a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A személygépkocsik esetében azt vizsgálják, hogy a gumi megfelel-e az időszaknak, továbbá az abroncs műszaki állapotát, méret- és típusazonosságát. Ugyanakkor a fagyálló folyadék szintjét és fagyáspontját, az ablaktörlő lapátokat, az ablakmosó-, világító- és jelzőberendezéseket is ellenőrzik. A buszok esetében az ülések és a biztonsági övek rögzítését, utóbbiak működőképességét, illetve a baleseti mentést szolgáló eszközök, például a tűzoltó készülékek, ablaktörő kalapácsok meglétét, az ajtók vésznyitó szerkezeteit is ellenőrzik. A gépkocsik vezetőit tájékoztatják a téli jármű-üzemeltetés általános feltételeiről, illetve felhívják a figyelmét a téli gumi használatára azoknak akik még novemberben is nyári gumival járnak.

 

A közúti ellenőrzési akciót követően 2017. november 10-én, pénteken 7 és 12 óra között, nyílt nap keretében, a Műszaki Ellenőrzési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Közlekedési Osztály (Salgótarján, Csokonai út 3.) műszaki vizsgálóállomásán ingyenes műszaki állapotfelmérést végez.

A járművek megvizsgálása után a szakemberek tájékoztatják a járművezetőket a gumiabroncsok, az ablaktörlő lapátok és egyéb alkatrészek állapotáról és ha szükséges, javaslatot tesznek ezek esetleges cseréjére, javítására, de ismertetik ezek állapotának a közlekedésbiztonságra gyakorolt hatásait is.

 

(Fotók: Nógrád Megyei Kormányhivatal)
CLOSE
CLOSE