turizmus

Salgó váránál gyakorlatozott a katasztrófav...

  A salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság készenléti állománya újfent a megye egyik kiemelt jelentőségű turisztikai helyszínén tartotta meg soron következő gyakorlatát a hét első három napján.

Egy nógrádi helyszín maradt a vár- és kasté...

  Négyből. A felülvizsgált Nemzeti Várprogramból Nógrád, Drégely, Hollókő is kikerült. A Nemzeti Kastélyprogramban az egyetlen – korábban is érintett – benczúrfalvai helyszín bent maradt.

Eresztvényi Esték: Salgótarján – Medv...

  A Novohrad – Nógrád Geopark invitálja az érdeklődőket az Eresztvényi Esték programsorozatának következő eseményére.   2017. január 20-án, 16 órai kezdettel első kézből kaphatnak

Újra pályáznak az egykori Dornyay Turistahá...

  A Salgótarján Helyi TDM Közhasznú Egyesület egy magyar-szlovák határon átnyúló pályázati forrás lehetőségeit kihasználva újra megpróbálkozik a Dornyay Turistaház (Salgó Menedékház) felújításához szükséges támogatás

Zajlik a Medvesi Fotós Maraton fotópályázat...

  Összesen 372 pályaművel jelentkeztek a Medvesi Fotós Maraton június eleji programjának résztvevői az eseményhez kapcsolódó fotópályázatra.   Ahogyan a korábbi két alkalommal is történt:

Fotók tízezrei viszik hírét a Medves-vidék ...

  A hétvégén harmadik alkalommal lebonyolított Medvesi Fotós Maraton alkalmával alsóhangon számolva is minimum több tízezer felvételt készített a program mintegy négyszáz résztvevője. A szervezők

Zajlik a Medvesi Fotós Maraton

  Ezen a hétvégén ellepték az amatőr- és profi fotósok a Novohrad-Nógrád Geopark területét, annak is elsősorban központi régióját, a határon átnyúló Karancs-Medves vidékét. A

Iránytű 2016: Hollókőé az év turisztikai ko...

  A napokban ünnepélyes keretek között vehették át elismeréseiket a 2016-os Iránytű turisztikai kommunikációs verseny díjazottjai.   A Turizmus Trend/Vendég&Hotel idén 11. alkalommal meghirdetett versenyének

Gazsó L. Ferenc, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. MTI Igazgatóság vezetője és Titton Viktória, a vármúzeum igazgatója a Magyar szemmel a Kárpát-medencében című fotókiállítás megnyitóján a füleki vár Bebek-tornyában (MTI Fotó: Komka Péter)

Megnyílt az MTI fotósainak kiállítása Fülek...

  “Magyar szemmel a Kárpát-medencében” címmel nyílt meg kiállítás a Magyar Távirati Iroda (MTI) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) magyarországi és határon túli

A Mária-kút a Medves Magosa felvidéki oldalán, néhány száz méterre a magyar-szlovák határtól a felújítás megkezdését követően (Fotó: Feledi Gergely)

Fiatalok Medvesalja turizmusának fejlesztés...

Egyházasbáston helyi fiatalok kezdeményezésére a vidéki turizmus fejlesztését, fellendítését tűzték ki célul. A Gömör és Nógrád határán, a Medves-hegy tövében elterülő öt település összefoglaló neve