Szeles, csapadékos idő és lehűlés várható a hétvégén

Erős szélre, csapadékra: esőre és hóra is készülni kell a hétvégén. Kezdetben egyes tájakon 10 fok körüli maximumok lesznek, a hét végére viszont lehűlés érkezik és napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Pénteken északkeleten maradhat meg tartósabban a köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet. Másutt kezdetben sok napsütésre lehet számítani, majd északnyugat felől fokozatosan mindenütt beborul az ég. Napközben egyre többfelé várható eső, estétől havas eső, hó is lehet. Több helyen megerősödik a szél is, egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 4 fok között valószínű, de az Északi-középhegységben mínusz 3 foknál is hidegebb lehet. Napközben többnyire 8-14 fokig, de északon helyenként mindössze 3-6 fokig melegszik fel a levegő.

Péntekre több megyére figyelmeztetéseket is kiadtak. Többek között Nógrád megyére a tartós, sűrű köd miatt adtak elsőfokú figyelmeztetést.

Szombaton napközben az Észak-Dunántúlon már nem, másutt azonban sokfelé várható csapadék: az esőt egyre többfelé váltja havazás, havas eső, de a keleti határvidéken végig eső valószínű. Emellett megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 5, nappal plusz 2-6 fok között alakul, a Tiszántúlon reggel, délelőtt áll be a maximum.

Vasárnap is megerősödhet a szél, de a Dunántúlon túlnyomóan napos idő várható csapadék nélkül. Keleten is csökken a felhőzet, és a déli órákra ott is mindenütt megszűnik a havazás. A minimumhőmérséklet mínusz 5 és 0 fok között valószínű, de délnyugaton kissé hidegebb is lehet. A nappali maximumok mínusz 1 és plusz 4 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

 

(MTI Fotó: Komka Péter)