Remek formában az STC és az SBTC is

Mindkét csapat sorozatban ötödik meccsét nyerte meg. Az SBTC magabiztosan vezeti a Megyei I. osztályú bajnokságot (öt forduló alatt egyetlen kapott góllal), az STC Salgótarján pedig – egyetlen ponttal lemaradva a monoriak mögött – már a 2. az NB III Keleti csoportjában.

 

NB III Keleti-csoport, 7. forduló: STC Salgótarján – ESMTK

A somosi-salgótarjáni csapat a forduló előtt még hozzájuk hasonlóan 13 pontot gyűjtött ESMTK csapatát fogadta – a tabellán második és harmadik helyen álló klubok rangadóján. Az ESMTK csapata azonban a várakozásokkal ellentétben szinte semmit nem tudott érvényesíteni akaratából a somosi-salgótarjáni labdarúgókkal szemben. A hazai nyomást Oláh váltotta gólokra: először a 21., majd a 28. percben. A második félidő elején aztán végképp bedarálta ellenfelét az STC: 16 perc alatt Gubacsi kétszer, Pataki egyszer volt eredményes. Ötgólos vezetésnél Zoran Kuntic kihasználta cserelehetőségeit, hogy minél több sportolójának tudjon játéklehetőséget adni, így a vége már kiegyenlítettebb lett, sőt, a pesterzsébetiek a 81. percben találtak még egy becsületgólt is.

Próbáltuk agresszív játékkal lehozni ezt a meccset, a játékosok pedig betartották, amit kértem tőlük, ezzel a gólaránnyal is abszolút megérdemelten nyertük meg a találkozót. Egy nagyon erős ellenfelet sikerült legyőznünk, amely korábban előttünk állt a tabellán, és biztos vagyok benne, hogy a bajnokság végén is a mezőny felső részében lesznek. Nagyon értékes három pontot szereztünk ma! Jó volt látni, ahogy a srácok harcoltak egymásért és ahogy futballoztunk. Most azonban nem marad más, dolgozunk tovább, mert jön a következő mérkőzés

nyilatkozta a mérkőzést követően Zoran Kuntic vezetőedző.

STC Salgótarján – ESMTK : 5 – 1 (2 – 0)

Megyénk másik NB III-as csapata, a Balassagyarmati VSE a Debreceni EAC csapatát fogadta, Nagy Olivér révén pedig a 35. percben tizenegyesből, három percre rá akcióból is gólt szereztek. Vendégválasz csak a második félidőben érkezett az innentől inkább a védekezésre koncentráló balassagyarmatiak ellen, de ez is csak a szépítésre volt elég, így végül 2-1-re nyerte az Ipoly-partiak.

A tabellát a Monori SE vezeti 17 ponttal, második helyen az STC Salgótarján található 16 ponttal. Harmadik az ESMTK 13, negyedik a Balassagyarmati VSE 12 ponttal.

 

Nógrád megyei I. osztály, 5. forduló: SBTC – SK Karancsberény

Az ötödik fordulóra már teljesen egyértelmű, hogy a bajnokság magasan legesélyesebb csapata az SBTC. Öt kör alatt 29 gólt rúgtak és mindösszesen 1 találatot kaptak. Utóbbit még a múlt heti, palotási vendégszereplés alkalmával, míg előbbiből 11 (!) egységet szombaton, a karancsberényieknek rúgtak. Tarlósi 4 (8., 37., 48., 88. percek), Czigler 2 (2. és 12. perc), Czutor, Gazdag, Sárközi, Oláh és Bakos 1-1 gólt adott a közösbe. Tarlósi Milán így már 11 találattal vezeti a megyei góllövő listát, mögötte 7 találattal Czigler Benett, illetve a ceredi Znamecz Norbert következnek.

SBTC – SK Karancsberény : 11 – 0 (5 – 0)

A hatodik körben Berkenyén vendégszerepel majd az SBTC.

 

(Kiemelt fotó forrása és további képek az STC Salgótarján – ESMTK mérkőzésről: Bakos László | Nógrád Sportja)