Pünkösdi Kadlót Félmaraton – A névadó győzött, debütáltak a váltók

Kadlót Zoltán féltávnál, az egykori Strand Hotel előtti frissítőponton (Fotó: Bakos László | Nógrád Sportja)

 

Hétfőn délelőtt közel háromszáz futó lepte el Salgótarján utcáit. A versenyközpontnak helyet adó Uzoni Péter Gimnázium és a Tóstrand között futottak azok, akik Kadlót Zoltán (Salgótarjáni Atlétikai Club) pályafutása előtt tisztelegtek. Az újításoknak köszönhetően szép mezőny gyűlt össze, sikeresen debütáltak a váltóversenyek és a jótékonysági adománygyűjtés is eredményesnek bizonyult – foglalja össze a Nógrád Sportja.

 

Az előző éjszakai esőzés kellően lehűtötte az aszfaltot a nógrádi megyeszékhelyen, bár amikor előbukkant a nap, elég fülledt idő fogadta a futókat, akik az ország minden részéről ellátogattak Salgótarjánba. A rendezvényt Fekete Zsolt, a város polgármestere nyitotta meg, majd ezúttal is Komka Zsuzsanna tanárnő vezényelte a közös bemelegítést.

Először az félmaratonit, majd az öt kilométert választók vághattak neki a versenynek. A rövidebb táv a lucfalvai elágazónál, míg a hosszabb a Tóstrandnál fordult vissza a versenyközpont felé, így hosszában lepték el a futók a várost. Míg a versenyzők a megfelelő iramra és a helyes légzésre koncentráltak, a várakozókat idén is Oláh Gergő, az X-Faktor harmadik szériájának győztese szórakoztatta. A szervezők a legkisebbekről sem feledkeztek meg: nekik az iskola udvarán rendeztek futóversenyt, több korcsoportban.

[highlight background=”#333″ color=”#fff”] Egyéniben összesen közel kétszázan teljesítették valamelyik távot, rajtuk kívül 23 páros, és 8 négyfős váltó szerepelt. [/highlight]

 

A félmaratoni távon indulók rajtja (Fotó: Bakos László | Nógrád Sportja)
A félmaratoni távon indulók rajtja (Fotó: Bakos László | Nógrád Sportja)

 

A félmaraton küzdelmeiben a névadó futó klubja, a Salgótarjáni Atlétikai Club versenyzői gyűjtögették a babérokat. Egyéniben Kadlót Zoltán ért be elsőként, bár korábban sérüléssel bajlódott, a tiszteletére életre hívott rendezvényre összeszedte magát, és senkit nem engedett maga elé (nem mellesleg az ezüstérmes váltóban is helyet kapott). A hölgyeknél párja, Oravecz Beatrix volt a leggyorsabb. Egyedül egy páros váltó tudta őt megelőzni, a SAC-os Papp Ildikó a berkenyei Sági Józsefet váltva szerezte meg a győzelmet. A nyolc darab négyfős váltónál egy gyerekváltó(!) szerezte meg az első helyet – a SAC utánpótlás növendékei kegyelmet nem ismerve diadalmaskodtak az idősebbek felett is.

Az 5 kilométeres betétfutam első helyeit is kibérelte a SAC, a férfiaknál az abszolút győztes – harmadszorra is – Vanó Gergő, míg a hölgyeknél Bartkó Virág győzött.

Az eredményhirdetésen Kadlót Zoltán mellett a város legeredményesebb hosszútávfutója, a kétszeres olimpikon Mecser Lajos, Máté Csaba, a névadó egykori edzője, a SAC trénere, illetve Huszár Máté alpolgármester és Kádár-Csoboth Péter ultrafutó is közreműködött.

 

Az 5 kilométeres táv mezőnye nem sokkal a rajt után (Fotó: Bakos László | Nógrád Sportja)
Az 5 kilométeres táv mezőnye nem sokkal a rajt után (Fotó: Bakos László | Nógrád Sportja)

 

A több mint kétszáz fős mezőnyben több rendszeresen futó induló, és jó pár kezdő is megfordult, illetve többen most teljesítették először a félmaratont. Mint azt a rendezőktől utólag megtudtuk, az első alkalommal meghirdetett adománygyűjtő akció is sikeresnek bizonyult, hiszen több százezer forintot sikerült összegyűjteni a helyszínen, amelyet a mátraszelei gyerekotthon felújítására fordítanak. A verseny “levezetése” az eredményhirdetés után egy igen jó hangulatúra sikeredett kerekasztal-beszélgetés volt, melyen Kadlót Zoltán, Máté Csaba, Papp Ildikó, Kádár-Csoboth Péter és Nagyné Simon Lilla válaszoltak a kérdésekre.

A szervezők ezúton is szeretnék megköszönni a város támogatását, különös tekintettel a számtalan rendőrnek és segítőnek, akik a hosszú út során vigyáztak a futókra. Jövőre jöhet a negyedik pünkösdi futóverseny.

 

Forrás (továbbá részletes eredmények és képgaléria): Nógrád Sportja