Őrizetben a fiatalkorú, aki három lakásból vitt el értékeket

Egy 16 éves salgótarjáni fiút hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni nyomozók. Kifosztás és lopás miatt folytatnak büntetőeljárást ellene.

 

A nyomozás jelenlegi adatai alapján a fiú múlt héten pénteken délelőtt bement egy salgótarjáni lakásba a nyitott ajtón keresztül, majd ott arra szólította fel az ágyban fekvő, időskorú sértett, hogy távozzon. A fiatalkorú a sértett magatehetetlen állapotát kihasználva az egyik asztalon elhelyezett készpénz egy részét magához vette, majd távozott a helyszínről.

A széleskörű nyomozás során kiderült, hogy a fiú lehetett az, aki még június 12-én este berúgta egy salgótarjáni családi ház bejárati ajtaján az ablakot, majd bemászott a házba. Ott átkutatta az ingatlant, majd egy hajvágóval, hangszóróval és két napszemüveggel távozott.

A megalapozott gyanú szerint szintén ő lehetett az, aki az elmúlt napok során két alkalommal is betört (illetve próbálkozott) egy másik családi házba is. Első alkalommal a nyitott ajtón át ment be és dohányterméket lopott el, másodszorra “csak” a zárszerkezetet rongálta meg, de a lakásba nem jutott be.

A rendőrök a fiatalkorút gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A nyomozók az eltulajdonított tárgyak egy részét megtalálták és lefoglalták.