Nógrádi idősektől is lopott az utazó bűnöző család

A Pásztói Járási Ügyészség lopás miatt emelt vádat öt vádlottal szemben, akik három megyében – köztük Nógrádban – követtek el betöréses lopásokat.

 

A munkahellyel nem rendelkező rokonok (két nő és három férfi) tavaly megállapodott abban, hogy közösen fognak lopni, hogy így jussanak pénzhez. Az év első felében Nógrád, Heves és Pest megyében elkövetett bűncselekmények helyszíneire az egyik vádlott szállította gépkocsijával a csoportot. A kiszemelt helyeken két vádlott mindig az autóban maradt és figyelt, míg társaik a házakban értékek után kutattak.

A vádlottak a három megyében összesen tizenkét ingatlanba törtek be.

A házak ajtaját vagy ablakát befeszítették, majd onnan ékszereket, készpénzt és takarékbetétkönyvet tulajdonítottak el. Az ékszereket rövid időn belül értékesítették, az azért kapott és a lopott pénzen is megosztoztak. A vádlottak több mint 6 millió forint kárt okoztak a jellemzően időskorú sértetteknek, melyből mindössze 660 ezer forint térült meg.

A Pásztói Járási Ügyészség valamennyi vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását és a sértettek kárának megtérítését indítványozta.

 

(Kiemelt fotónk illusztráció!)
CLOSE
CLOSE