Múzeumi kiállításhoz kapcsolódóan alkottak a Madáchos diákok

 

Különleges alkalomból érkeztek a Dornyay Béla Múzeumba a Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium emelt óraszámú vizuális kultúra specialitásának résztvevői.

 

A múzeum jelenlegi képzőművészeti időszaki kiállítása Lipták György grafikusművész gyűjteményes tárlata. Az alkotások között – az egyedi rajzokon kívül – alkalmazott grafikai lapok, meseillusztrációk is szerepelnek, hiszen a művész tevékenysége meghatározó mértékben kötődik a nyomdászathoz, könyvkiadáshoz, irodalmi művek képi megjelenítéséhez.

A múzeum és a gimnázium közös programjaként egy olyan találkozó jött létre, amely ritkán esik meg, hiszen a kiállításlátogatók legtöbbször csak a művekkel találkoznak. Most a diákok személyesen is megismerkedhettek Lipták Györggyel, aki elmesélte a művésszé válásának folyamatát, hangsúlyozta a kitartó munka, az élménygyűjtés, a technikai fejlődés fontosságát. A Karancslapujtőről származó művész pályája is bizonyítja, hogy az ifjúkori elképzelések, álmok megvalósíthatók, de a tehetségen kívül szorgalom, tanulás és egy kis “megérdemelt szerencse” is szükséges.

 

(Dormány Johanna alkotása)
(Dormány Johanna alkotása)

 

A diákok is készültek a találkozóra. Korábban több olyan magyar népmese szövegét kapták meg, aminek illusztrációja a kiállításon is szerepel, így például:

  • A királyfi, az alma és az aranyhal
  • A kis kárász
  • Huncut a bíró
  • Fótonfót király
  • Hogyan verték meg a szalontaiak a törököket?
  • Sárkánymese
  • Világcsúfja
  • Az égig érő fa.

Ezek közül választhatták legalább egy mese illusztrálását. Így az alkotások egy belső pályázaton vettek részt. Amíg a diákok a kiállított művekkel ismerkedtek, Shah Gabriella múzeumigazgató, Lipták György grafikusművész és Kele Szabó Ágnes, a Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium rajztanára értékelte a munkákat. A művész kedves gesztusként minden diákot megajándékozott egy, a munkáit tartalmazó albummal, de mindenki megkapta a gimnázium ajándékait is.

 

(Kasza Laura alkotása)
(Kasza Laura alkotása)

 

Néhány diákot több mese is megihletett – ők 2-3 alkotással is pályáztak. Fődíjként a Dornyay Múzeum ajándékát – Balázs János albumát – Dormány Johanna (10. B), Balázs Eszter (10. B) és Kasza Laura (9. B) vehették át. Kómár Szabolcs István (9. B) és Rácz Viktória (9. B) a Zenthe Ferencről szóló kiadványt kapták, a többiek pedig az Életre-való című kiadványt vehették át.

Ez a találkozó egy újabb, élményekben gazdag, sikeres program volt a Dornyay Béla Múzeum és a Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium hagyományosan jó együttműködésében. A tárlatlátogatásokon, múzeumi előadásokon, alkotó foglalkozásokon, vetélkedőkön, bemutatókon túl ezzel is bővült a művészet megismerésének, megszerettetésének módszertani tárháza – foglalta össze Kele Szabó Ágnes.

 

(Fotók: Kele Szabó Ágnes)